Inkei Bence

Magyar Péter Budapesten fogadta az izraeli elnököt

Jichák Hercog találkozott magyar kollégájával, Baka Andrással is.

Inkei Bence
külföld

Véget ér a román kormányválság, a negyedik miniszterelnök-jelöltet megszavazta a parlament

A pártok csaknem fél évig nem tudtak megegyezni, ki legyen Ilie Bolojan utódja.

Inkei Bence
külföld

Ötszáz katonát vezényel Milánóba az olasz kormány a napok óta tartó tüntetések és fosztogatások után

Hétvégére újabb tüntetéseket jelentettek be.

Inkei Bence
külföld

Házkutatást tartott a Petőfi-film ügyében vizsgálódó NAV a Nemzeti Filmintézetben

A kutatás célja a Most vagy soha! című film által igénybe vett támogatások igényléséhez, odaítéléséhez, folyósításához, elszámolásához, valamint a játékfilm megvalósításához kötődő iratok, illetve egyéb tárgyi bizonyítási eszközök felkutatása és lefoglalása.

Inkei Bence
bűnügy

„A Metallica nem azért van itt, mint más előadók, hogy befolyásoljon titeket a baromságaival” – a világ legnagyobb metálzenekarának esete a politikamentes szórakoztatással

James Hetfield szerint a Metallica a szeretetről, az energiáról és a kemény zenéről szól. Sokan viszont úgy érzik, a politikai nem kiállás hiánya is kiállás. Vagy minél népszerűbb egy zenekar, annál kevésbé akarja megosztani a közönségét?

Inkei Bence
Popkult

Már Trumpot is bosszantotta, hogy mennyire pofátlanul viselkedik az athéni nagykövete

Kimberly Guilfoyle a celebkultúrát, az üzleti világot és a geopolitikát ötvöző új amerikai diplomáciai iskola szimbóluma volt, de most az elnök (akinek a fiával jegyben jártak korábban) kérésére kénytelen volt lemondani.

Inkei Bence
külföld

Negyven év börtönre ítélték a Tupac Shakur meggyilkolásának kitervelésével vádolt férfit

Duane „Keffe D” Davis maga dicsekedett el vele, hogy ott ült az autóban, amiből a halálos lövéseket leadták.

Inkei Bence
bűnügy

Trump: Az Egyesült Államok folytatja a hírszerzési értesülések megosztását Ukrajnával

Korábban Zelenszkij azt mondta, nem kaptak semmilyen figyelmeztetést partnereiktől a Kijev elleni orosz ballisztikus rakétatámadásra vonatkozóan.

Inkei Bence
külföld

Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek az oroszok egy japán újságírót

Az újságírót egy nappal azelőtt vették őrizetbe, hogy elutazott volna Oroszországból.

Inkei Bence
külföld

Magyar Péter: A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű minden idők legalacsonyabb dunai vízállása közepette

A miniszterelnök közölte, a fenékküszöbbel az eddigi legnagyobb, 61 centiméteres duzzasztást sikerül elérni.

Inkei Bence
belföld

Zelenszkij szerint a szövetségesei nem figyelmeztették Kijevet a legfrissebb orosz rakétatámadásokra

A Trump-adminisztráció korábban a hírszerzési információk megosztásának felfüggesztésével fenyegetőzött.

Inkei Bence
külföld

Greta Thunberg csatlakozott a Párizsban tüntető diákokhoz

A svéd klímaaktivista szerint a fiatalokat nem vonják be a párbeszédbe, miközben ellopják a jövőjüket. A francia kormány közben azt reméli, hogy a hétvégén kezdődő kéthetes őszi szünet alatt az amúgy is lecsengőben lévő mozgalom kifullad.

Inkei Bence
külföld

Hiába orbánosodik Babiš, Fico útját követheti

Egyszerre tartanak szenátusi és önkormányzati választásokat Csehországban, egy évvel azután, hogy Andrej Babiš pártja megnyerte az alsóházi választásokat. Mi most a tét a felsőházban? Mit mutatott eddig a Babiš-kormány, és mennyire igazolódtak be a Csehország orbanizációjától való félelmek?

Inkei Bence
külföld

Az iskolai tüntetések is beleszólnak a francia elnökválasztási kampányba

A középiskolások tiltakozásából több párt is próbál profitálni, miközben az oktatás problémája is a francia gazdaság helyzetére vezethető vissza. Rövidtávon a szélsőséges pártok profitálhatnak ebből, de mindenki számára buktatókat is rejtenek a tüntetések.

Inkei Bence
külföld

Elmérgesedett gyerekelhelyezési ügy robbantotta ki a legnagyobb német kémbotrányt a hidegháború óta

Ha nem fajul el egy hamburgi steakházlánc örökösnőjének gyerekelhelyezési ügye, lehet, hogy soha nem derül ki, hogy a német hírszerzés egykori vezetője éveken át államtitkokat szivárogtat ki. Az ügy súlyosságát jelzi, hogy a szövetséges titkosszolgálatok is aggódnak amiatt, hogy az általuk megosztott anyagok is veszélybe kerültek-e.

Inkei Bence
külföld