Jelinek Anna

Több mint százan meghaltak egy gázai segélykonvoj mellett történt támadásban

Az MSF orvosi segélyszervezet „elborzadt”, és „azonnali és tartós tűzszünetre” szólított fel.

Jelinek Anna
külföld

Pénteken tartják Navalnij temetését, miközben ismeretlenek fenyegetik a temetkezési vállalatokat, hogy ne vegyék át a holttestét

Navalnij csapata szerint a család már a szertartásra készül, de még mindig rengeteg problémával küzdenek

Jelinek Anna
külföld

Fénymenettel tiltakoztak a sóskúti akkufeldolgozó ellen

A helyiek nagyjából egy hónapja szereztek tudomást az eredetileg Alsózsolcára tervezett 13 milliárd forintos beruházásról, azóta pedig a civilek és a környező települések polgármesterei is összefogtak, több demonstrációt is szerveztek és egy népszavazással szeretnék megakadályozni az akkumulátor-feldolgozót.

Jelinek Anna, Németh Dániel
belföld

Orbán az ellenzékre tolná a bicskei ügyet, közben az állam hibájából szökhetett meg egy pedofíliával gyanúsított férfi

Nem így tervezte a parlamenti évnyitót a miniszterelnök: az ellenzék most először szemtől szembe olvashatta rá a kegyelmi botrányt. Közben újabb súlyos ügy mutatja meg a magyar állam teljesítményét.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Botos Tamás, Kristóf Balázs
video
Videó

Deutsch Tamás úgy látja, nincs politikai válság a Fideszben, és konteós, aki szerint Orbán Viktornak mindenről tudnia kell

A Fidesz EP-képviselője meglepő fejtegetésbe kezdett az atlanti-óceáni és a kamcsatkai áramlatokról, amikor arról kérdeztük Szekszárdon, hogy tudhatott-e Orbán Viktor a vihart kavaró kegyelmi ügyről.

Jelinek Anna, Botos Tamás
video

Zsarolóvírussal támadtak meg több mint száz román egészségügyi intézményt

A kiberzsarolók 3,5 bitcoint, azaz több mint 60 millió forintot követeltek.

Jelinek Anna
külföld

A nikkel határértékének kétezerszerese érte a szigetszentmiklósi akkuüzem dolgozóit

18 dolgozó volt kitéve nikkelnek és kobaltnak, amit a cég nem jelentett és nem is vizsgált ki.

Jelinek Anna
belföld

Arculatváltás miatt tűnt el a Gyermekvédelmi Főigazgatóság oldaláról az ifj. Orbán Győző és a bicskei gyerekotthon kapcsolatát érintő cikk

A Főigazgatóság szerint már tavaly szeptember óta arculatváltásba kezdtek, aminek részeként archiválják az öt évnél korábban közzétett cikkeiket.

Jelinek Anna
POLITIKA

Antiszemita táblával jelezte Svájcban egy síkölcsönző, hogy nem fogad többé zsidó ügyfeleket

Az üzlet vezetője bocsánatot kért, és azt mondta, hogy a plakát „rosszul volt megfogalmazva, a zsidó vásárlókat pedig azonnali hatállyal szívesen látjuk”.

Jelinek Anna
külföld

Másfél nap után kapcsoltak a megafonosok, és Nagy Feró mellett ők is beleszálltak Magyar Péterbe

A Megafon Cinematic Universe tagjai bekeményítettek és megírták, hogy Magyar Pétert szerintük kinevették a minisztériumban Varga Judit munkatársai.

Jelinek Anna
POLITIKA

Az amerikai szenátus jóváhagyta a 95 milliárd dolláros segélycsomagot Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak

A törvényjavaslat most a képviselőházba kerül, ahol továbbra is bizonytalan, hogy elfogadják-e.

Jelinek Anna
külföld

Oroszország körözött személynek nyilvánította az észt miniszterelnököt

Kaja Kallas Oroszország inváziója óta Ukrajna egyik leghangosabb támogatója.

Jelinek Anna
külföld

A Fidesznek éppen most kellene közölnie az EP-listát, amit a Magyar Nemzet szerint Varga Judit vezetne

Varga a lemondásakor arról beszélt, a kampányban olyan feladat vár rá, ami egész embert kíván.

Jelinek Anna
POLITIKA

„Alsózsolcát sem engedtük még el” – mondta a sóskúti akkumulátorfeldolgozó beruházója

Ezzel együtt hosszú távra terveznek Sóskúton.

Jelinek Anna
belföld

„Miért nem Hatvanpusztán épülnek az akkumulátorgyárak?”

A keddi káoszba fulladt sóskúti tájékoztató után szerdán Tárnokon tartottak lakossági fórumot a környékre tervezett akkumulátor-feldolgozóról.

Jelinek Anna
POLITIKA