Fénymenettel tiltakoztak a sóskúti akkufeldolgozó ellen

belföld

Nyúl Béla vagyok, kísérleti nyúl Béla - mondta egy sóskúti lakos kedden a fénymenettel egybekötött demonstráción, amit a településre tervezett akkumulátor-feldolgozó ellen szerveztek civilek. A helyiek nagyjából egy hónapja szereztek tudomást az eredetileg Alsózsolcára tervezett 13 milliárd forintos beruházásról, ami akkora felháborodást váltott ki a többség körében, hogy a január végén tartott lakossági fórumról a polgármestert rendőrautóval kellett kimenekíteni. Azóta a civilek és a környező települések polgármesterei is összefogtak, több demonstrációt is szerveztek, illetve a környék településein is lakossági fórumot hirdettek a szlovén Andrada akkumulátor-feldolgozó üzemének odatelepítése ellen.

Fotó: Németh Dániel/444

A keddi demonstráción több helyi lakos, illetve Érd alpolgármestere Tetlák Örs is felszólalt, utóbbi arról beszélt, hogy Sóskút büszke lehet magára mivel ez egy nagyon fontos ügy amiben sikerült összefogniuk és közösen beleállniuk. Szerinte, most kell igazán kitartani, ugyanis tegnap a parlamentben Orbán Viktor is arról beszélt, hogy „ők az a kormány amelyik igenis hallgat a helyiek akaratára, és igenis figyelembe fogja venni a helyiek akaratát”. Ezt az idézetet a demonstrálók köréből hangos nevetés fogadta, Tetlák pedig azzal folytatta felszólalását, hogy mivel ezt a kormányfő többször is megerősítette ezért

„most van itt az ideje a kitartásnak és legyen egy ügydöntő népszavazás és igenis döntsön Sóskút a saját sorsáról”.

Emellett pedig elmondta, hogy szerdán Érden is tartanak fórumot az ügyről ahova mindenkit várnak.

Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444

A civil felszólalók többek között arról beszéltek, hogy az üzemben használt technológiát most próbálják ki először Magyarországon, ezért szerintük kérdéses, hogy mennyire hatékonyak ezek a rendszerek, ők pedig nem szeretnének kísérleti nyulak lenni akiken ezt letesztelik. Később pedig többen is kifogásolták a tájékoztatás és a garanciák hiányát, valamint kifejtették az aggodalmaikat. Mint elmondták, a legtöbben attól félnek, hogy a szennyező por kikerül az üzem zárt rendszeréből és környék élővilágát és lakosságát fogja megbetegíteni.

Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444

Eközben az elmúlt hetekben a sóskúti polgármester arról beszélt, hogy nekik semmi beleszólásuk nincs abba, hogy a Pest megyei településen akkumulátorbontó lesz, mindenről a kormány dönt, nekik valójában nincs semmi szükségük az üzemre. Az Andrada februárban pedig át is vette a telephelyet és már csak a megfelelő engedélyekre várnak, hogy elkezdhessék az akkufeldolgozó beüzemelését. Ezt akadályozhatná meg a helyiek által várt népszavazás is, ha addig nem minősítik át nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá üzemet.

Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444

A felszólalások után a tüntetők meghallgatták Orbán Viktor korábbi felszólalását, amiben arról beszélt, hogy minden esetben azt szeretné képviselni, hogy

„ott ahol a helyi közösségek el akarnak dönteni valamit és a jogszabályok erre meg is adják a lehetőséget, döntsék el. Eszünk ágában nincs azt megváltoztatni.”

Majd a lámpákkal, mécsesekkel és fáklyákkal megkezdték a fénymenetet és körbejárták a települést.

Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Kapcsolódó cikkek

„Alsózsolcát sem engedtük még el” – mondta a sóskúti akkumulátorfeldolgozó beruházója

Ezzel együtt hosszú távra terveznek Sóskúton.

Jelinek Anna
belföld

Végül Sóskúton nyílik meg az eredetileg Alsózsolcára tervezett akkufeldolgozó üzem

Alsózsolcán tavaly olyan erős tiltakozás indult a beruházás ellen, hogy a beruházó őszre letett a tervről.

Herczeg Márk
gazdaság

Akkora felháborodás fogadta a polgármestert a sóskúti akkugyár tervei miatt, hogy rendőrautóval kellett kimenekíteni

Több százan verődtek össze a helyi fórumon, ahol olyan volt a hangulat, hogy König Ferenc szóhoz sem jutott.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

„Miért nem Hatvanpusztán épülnek az akkumulátorgyárak?”

A keddi káoszba fulladt sóskúti tájékoztató után szerdán Tárnokon tartottak lakossági fórumot a környékre tervezett akkumulátor-feldolgozóról.

Jelinek Anna
POLITIKA

Az önkormányzatnak semmi beleszólása abba, hogy akkumulátorbontó jön a faluba, mindenről fent döntenek, "a jóisten alatt közvetlenül"

A sóskúti polgármester azt mondja, őt is csak az utolsó pillanatban értesítették a projektről. Szerinte tiltakozni sincs értelme, mert a végén még a helyi adóbevételeket is elveszik tőlük.

Kolozsi Ádám
belföld

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítenék a tervezett sóskúti akkubontó üzemet

Ezt már a falu polgármestere is megjósolta. „Ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi köze hozzá, és népszavazást sem lehet kezdeményezni a kormánydöntés ellen” – mondta Kőnig Ferenc.

Kaufmann Balázs
belföld