Ha sokat kell sorban állniuk, azon életek múlhatnak.
Ők csak egy olyan üzletláncban költhetik el az élelmiszerjegyüket, ahol rendszeres az áruhiány.
A háború miatt kivetett szankciók miatt sorra zártak be a nemzetközi világmárkák Oroszországban, így a luxusüzletek is. Előtte azonban a gazdag oroszok megpróbálták valami értékállóra költeni a pénzüket.
A miniszterelnök azt mondta, azért nem lesz vita, mert nem lesz.
Még a téma szakértői sem hallottak róla eddig.
Észak-Korea azt állítja, ezek csak felderítő műholdak fejlesztéséhez szükséges kísérletek voltak.
Ki tudja, hol áll meg.
A színész a büntetés hallatán azt kiabálta a bírónak, hogy ártatlan.
Összesen közel 6,5 millió EU-s állampolgár maradna tartósan a Brexit után is az országban.
Liptai leváltását a kiadó igazgatója kezdeményezte.
Államtitkárként és miniszterként Novák Katalin lelkes résztvevője volt külföldi szélsőségesek által kedvelt, családügyinek nevezett rendezvényeknek. A magyar kormány támogatásával tartott konferenciákon pedig gyakran tűntek fel olyan figurák, akiknek a felfogása éppen egybevág Putyin EU-bomlasztó céljaival.
A kórházak nem kapnak több műtétért több pénzt, így nincs is, amitől rövidülhetne a várakozási idő.
Nem hagyományos megközelítés.
Van, ahol még mindig nem működik rendesen se az app, se a weboldal.
Az uniós főképviselő szerint az információk manipulálása fenyegetést jelent a demokráciára.