Kiss Imola

2015 és 2022 januárja között 24 százalékkal drágult az élet Magyarországon

De például 80 százalékkal drágultak az asztalosok, vízvezeték-szerelők, villanyszerelők szolgáltatásai.

Kiss Imola
gazdaság

Az Airbnb felfüggeszti működését Oroszországban és Belaruszban

Az indok egyértelmű.

Kiss Imola
háború

Lezuhant egy román vadászgép és az utána küldött helikopter is, öten biztosan meghaltak

A védelmi minisztérium egyelőre nem tudja, mi történt pontosan.

Kiss Imola
baleset

Románia felől csak biometrikus útlevéllel engedett be ukrán menekülteket Magyarország

Sokakat visszafordítottak a magyar határőrök délután óta, aztán visszavonták az intézkedést.

Kiss Imola
háború

Sem a bérekről, sem a munkaterhekről nem tudtak megegyezni a pedagógus-szakszervezetek az Emmivel

A sztrájk ellen pedig az a minisztérium kifogása, hogy túl rövid a március a sztrájk megszervezésére.

Kiss Imola
oktatás

Georgia (Grúzia) is haladéktalanul EU-tagságért folyamodik

A kormány még tegnap is azt mondta, maradnak a jelentkezés eredeti, 2024-re tervezett időpontjánál.

Kiss Imola
külföld

Márki-Zay Zelenszkijnek: „A kárpátaljai magyarság alapvető érdeke a független és demokratikus Ukrajna győzelme az agresszorral szemben”

Együttérzéséről biztosította az ukrán elnököt, és azt ígéri, miniszterelnökként Ukrajna EU-csatlakozását is feltétel nélkül támogatná.

Kiss Imola
háború

Egészséges babát szült egy Ukrajnából menekült kismama a Semmelweis Egyetem klinikáján

A kisfiú a Matvij nevet kapta.

Kiss Imola
háború

Négy egyetemistát sebesített meg egy késelő Le Mans-ban

Az irodalom tanszéken váratlanul hadonászni kezdett egy férfi.

Kiss Imola
bűnügy

Több mint 21 ezer gyerek esetében adtak be kérelmet, hogy halaszthassák az iskolakezdést

Az esetek nagy részében az Oktatási Hivatal el is fogadta a kérelmet.

Kiss Imola
oktatás

„Holnap ki fog tanítani?” - Tovább tiltakoznak a tanárok

Kevesebb résztvevővel, de folytatódott a pedagógusok polgári engedetlenségi megmozdulása.

Kiss Imola
oktatás

Már harmadik hete engedetlenek a pedagógusok

Nem szűnik a sztrájkjog kiüresítése miatti tiltakozásuk.

Kiss Imola
oktatás

Mészáros Lőrinc szállodái majd akkor fogadnak be ukrán menekülteket, ha külön megkérik őket erre

Készek a humanitárius segítségnyújtásra, amint „konkrét igények fogalmazódnak meg”.

Kiss Imola
belföld

Kirúgták Marcelo Bielsát a Leedstől

Elég rossz szériájuk volt.

Kiss Imola
foci

Zelenszkij: Ukrajna eljárást kezdeményezett Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon

Sürgős határozatot kérnek arról, hogy Oroszország szüntesse be a katonai tevékenységet.

Kiss Imola
háború