Kiss Imola

Donald Trump beperelte Hillary Clintont és más demokratákat, amiért azt állították, összejátszott az oroszokkal 2016-ban

A volt elnök legalább 24 millió dolláros kártérítést tartana fairnek.

Kiss Imola
külföld

Az omikron kifoghat Kína szigorú „zéró covid” stratégiáján, mégsem lehet hirtelen változtatni rajta

Alig pár hét alatt olyan súlyossá vált a koronavírus-helyzet Kínában és Hongkongban, amilyen utoljára az első hullám idején volt. Sokan attól tartanak, hogy megismétlődik a vuhani helyzet. Azonban épp az eddigi lépésekből következnek azok az akadályok, amelyekkel most szembetalálja magát a kínai vezetés.

Kiss Imola
járvány

Srí Lankán elmaradnak az iskolai vizsgák, mert a gazdasági válság miatt már papír sincs hozzá

Élelmiszerből és üzemanyagból is hiány alakult ki.

Kiss Imola
külföld

A háború miatt elhalasztják a köztársasági elnökök lengyel-magyar barátság napi ünnepségét

A lengyelek szerint ez „nem megfelelő idő arra, hogy mi boldogan ünnepeljünk”.

Kiss Imola
POLITIKA

Öt új fáraókori sírt fedeztek fel a szakkarai nekropoliszban

Több mint négyezer évesek, de nagyon jó állapotban maradtak fenn.

Kiss Imola
régészet

Egy rendőr majdnem fél percig térdelt egy 12 éves lány nyakán egy amerikai iskolában

Pedig a fogást már betiltották Wisconsin államban, ahol az eset történt.

Kiss Imola
bűnügy

Négyen meghaltak Belgiumban, miután autó hajtott a karneváli tömegbe

A sofőr még hallhatóan gyorsított is.

Kiss Imola
tragédia

Már nem Karl Malone, hanem LeBron James a világ második legeredményesebb kosárlabdázója

Az első hely még mindig magasan Kareem Abdul-Jabbaré.

Kiss Imola
sport

Donald Tusk szerint Boris Johnson megsérti az ukránokat azzal, hogy a harcukat a Brexit-szavazáshoz hasonlítja

Felemlegette, hogy Putyin és Trump is éljenezte a kilépést.

Kiss Imola
külföld

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

A rakéták a Sárga-tengerbe csapódtak.

Kiss Imola
külföld

Izraelben ismét terjedni kezdett a koronavírus

A fertőzések többségét most már nem az omikron, hanem a BA.2 variáns okozza.

Kiss Imola
járvány

12 és 13 éves testvérpár hajtott végre betöréssorozatot London luxushoteleiben

Ártatlannak vallották magukat.

Kiss Imola
bűnügy

Mégis kegyelmet kapott, kijöhet a börtönből a gyilkosságért és korrupcióért elítélt perui exelnök

Megromlott egészségére hivatkozva szabadulhat.

Kiss Imola
külföld

Több helyen leálltak a mezőgazdasági munkák a magas üzemanyagár miatt, közben 200 kút lehúzta a rolót

Akadozik az ellátás, a jellemzően kis kutakon tankoló gazdák nem feltétlenül jutnak el a nagynyomású töltőhelyekig.

Kiss Imola
gazdaság

Márki-Zay Péter feljelentést tesz, amiért az ellenzékről azt terjesztik, háborúzni akar

Rémhírterjesztés, közösség elleni uszítás vádjával megy az ügyészségre.

Kiss Imola
POLITIKA