Bocsánatot kell kérnie a pártnak a civilektől, mert megsértették a jó hírnevüket.
Az ügyészség házi őrizetet javasol a továbbiakban.
Az EU szigorít az adatkezelési szabályokon, úgyhogy 1,5 milliárd profil amerikai felügyelet alá kerül.
A zöldségek és gyümölcsök rohadnak a lakosságra leginkább.
2016-ban történt az eset, csak akkor nem okozott tragédiát.
Szerencsére kaptak.
A karszalagba építik a fizetéshez szükséges chipet és jönnek a visszaváltható poharak.
2017-ben is Németország fogadta be a legtöbb embert. Az EU-ban negyedével csökkent a menekültek száma. Az összesített statisztikák szerint a cseh kormány a legszigorúbb.
Még a lengyelek is támogatták, hogy az EU megmutassa Kínának, hogy nem hagyja magát. De Magyarország elérte, hogy ne legyen közös kiállás.
Minden részletről teljesen ellentmondó hírek érkeznek. Csúcson vannak a propaganda-művek. Még az amerikai kormány és az elnök is összevissza beszél.
A kampány elején voltak aggasztó előjelek néhány fideszes szerint, de a vége tökéletesen sikerült. Kellett nagyon az ellenzék szétesése is.
Trump rakétákkal fenyegette meg az oroszokat, Moszkva visszafordíthatatlan folyamatok ígéretével vágott vissza. A szír polgárháborúban ismét bevetett vegyi fegyverek szabadították el az indulatokat.
Ezt állítja Rana Dasgupta indiai-brit szerző. Szerinte ahogy egyre több pénz csúszik ki a kormányok kezéből, úgy lesznek tehetetlenebbek. Marad ezért a pótcselekvés: a nacionalista szólamok, hogy elhitessék, tesznek valamit az állampolgárokért.
Egyéniben az ellenzéki jelöltek is kaptak érvényes szavazatokat. Van olyan is, ahol 159 voksot kapott az MSZP egyéniben, és nullát listán, miközben a Fidesz többet kapott listán mint egyéniben.
A Heti Válasz szerkesztősége befektetőt keres, a Hír TV-től többeket elküldenek. Simicska Lajos leépíti a sajtóbirodalmát.