A magyar szellemi, üzleti és állami világ néhány fontos szereplőjét kérdezte meg az Összkép, akik név nélkül alaposan elgondolkodtak.
Legfeljebb 50-nel lehetne autózni, de a legtöbb utcában csak 30-cal. A kerékpárutakat összekötnék és bővítenék.
A szerelvény Magyarországon áthalad, de nem áll meg.
A doktornő maga is megbetegedett, Moszkvában kezelték. Nem sokkal korábban egy védőfelszerelések hiányára panaszkodó orvos is kiugrott egy kórházi ablakon.
Egy hónap után jelentkezett a 6,4 milliárdért.
A határok lezárása miatt sok országba nem jutnak el más betegségek gyógyszerei sem, figyelmeztetett egy járványt kísérő fenyegetésre.
Minden szövetségi államban más a szabály, Berlinben például nincs szankció.
Úgy tervezték, hogy 4000 rabot hazaengednek a járvány miatt, de a programot menet közben felfüggesztették.
Négy ország fogadta be az új menekültek háromnegyedét.
Szél Bernadett ellen is feljelentést tettek, a két képviselő és a Momentum által szervezett autós demonstráción. Sorra büntettek mindenkit a rendőrök a Lánchídnál.
Eddig az osztrák dolgozók közel harmada vett fel bértámogatást az államtól.
2006 és 2010 között vezette az ügyészséget.
Ez akkor derült ki, amikor az MSZP elnöke mindegyiktől megkérdezte, hogy hány beteget kellett hazaküldeniük. Hivatalosan csak az Operatív Törzs mondhatná meg, de ők meg nem mondják meg.
Abban egyetértettek csütörtök este a tagállamok vezetői, hogy soha nem látott gazdasági visszaesés jön, és hogy ezért rengeteg pénzt kell önteni az európai gazdaságba. Csak arról halasztották el a döntést, hogy mikor, honnan, kinek és mennyit adjanak.
Kormányzati kommunikációra, kastélyokra, útfelújításra, csatornázásra szánt milliárdokat lehetne a járvány miatt bajba került emberek és cégek támogatására költeni. A még csak papíron kiosztott pénzhez azonban nem nyúl a kormány.