Influenzavírust mégsem találtak az NNK laborjaiban.
Az EU-ból egyetlen tagállamként nem kapott meghívót. A szlovák elnök a korrupció elleni harcról, a litván a diktátorok elleni küzdelemről ad elő.
Enni nem adnak nekik, de eszközt igen, hogy dobálhassák a lengyel határőröket. Akik visszalökdösik őket Fehéroroszországba.
Új fejezet nyílik az amerikai - kínai kereskedelmi háborúban, ezúttal emberjogi szempontok alapján.
Felmenő rendszerben. A most 14 évesek már sosem lesznek jogosultak cigarettát venni.
Agresszívan köszöntette a magyar vezetés az új német kormány beiktatását: Orbán Viktor nyílt sisakos küzdelem kezdetéről írt, a honvédelmi államtitkárnak a náci megszállás jutott eszébe. A berlini koalíciós szerződés EU-ról szóló fejezete kelthette ezt a hangulatot.
Biden és Putyin 121 percet beszélgettek, elsősorban az Ukrajna körüli hadműveletekről. Bár hivatalosan nem egyeztek meg semmiben, az nagyjából világos, hogy mitől tiltanák el egymást. A fő kérdés az, hogy egyáltalán meg akarja-e tenni bármelyikük is azt, amit a másik nagyon nem akar.
Egy látszólag apró, alig 300 millió dollárt érintő kereskedelmi háború egész Európa nagyhatalmi ambícióját összezavarhatja. A mostani történet jól mutatja, hogyan lehet egy kis konfliktusból is globális dilemma.
Ki akarták mondatni, hogy a pénzbüntetés a demokrácia megsértéséért szembe megy az uniós alapszerződéssel. Úgy tűnik viszont, hogy átmegy a bíróságon a szankciós rendelet.
Az előválasztás óta lényegében visszavonult az egyesült ellenzék a kampányból. Nincsenek közös akciók, nincs irány, nincs üzenet. Belső konfliktusokról és tudatosan leplezett építkezésről is beszélnek politikusok és háttéremberek.
Karácsonykor vagy szilveszterkor kihűlnek a lakótelepek radiátorai – ezzel hozták a frászt számos magyar nagyváros polgármesterére a távhős szakemberek az elmúlt napokban. A gázkereskedők szerint kifosztják őket a városok, az állami hivatal egyelőre tétlenül figyeli az összeomló piacot.
A podcast-adásban Magyari Péterrel és Gazda Alberttel beszélgetünk arról, mit akart és mit tudott elérni Aljakszandr Lukasenka a politikailag generált menekültválsággal, milyen hatással lesz ez a lengyel kormány és az EU konfliktusaira, és mi lesz a több ezer emberrel, akiket kihasználtak ebben a kegyetlen játszmában.
Rossz közbeszerzési szabályok, átláthatatlan vagyonkezelők, tétova ügyészség, az OLAF kéréseire nem reagáló NAV - többek között ezek a problémák szerepelnek abban a bizottsági levélben, amellyel útjára indították a mechanizmust, amivel megvonhatják az EU-s támogatásokat. Elvben akár közvetlenül a választás előtt is.
A nürnbergi per óta nem fordult elő, hogy emberiesség elleni bűncselekmény miatt egy cég ellen emeljenek vádat. A Lundin Energynek az ezredforduló dél-szudáni rémtettei miatt kell most felelnie. A vádiraton húsz évig dolgozó holland jogvédőt, Egbert Wesselinket kérdeztük a különleges perről.
A fehérorosz elnök bosszút áll, és tárgyalóasztalhoz akarja kényszeríteni az európaiakat. Közben az orosz kormánynál is emeli a lelépése árát.