Politikai trollkodásból indult, de az egész EU belpolitikájára is hatással lehet a fehérorosz menekültválság

podcast

Az elmúlt hetekben az egész világ egy olyan humanitárius katasztrófa kibontakozását figyelhette, amelyet elejétől a végéig egy elnöki palotában terveltek ki: több ezer, főként közel-keleti menedékkérő torlódott fel a lengyel-fehérorosz határon, étlen-szomjan a hideg erdőben, azt remélve, hogy át tudnak menni az Európai Unióba. Őket mind a fehérorosz kormány segítségével, fehérorosz légitársaságok, buszok és katonai teherautók vitték a határra, miután több ezer dollárt fizettek a fehérorosz kormányhoz bekötött utazásszervezőknek/embercsempészeknek.

Azt ígérték nekik, hogy a pénzükért cserébe simán besétálhatnak az Európai Unióba, ehelyett talpig felfegyverzett lengyel határőrökkel, vízágyúkkal és éjszakai faggyal találkoztak, többen az életüket is vesztették, míg Aljakszandr Lukasenka kormánya végül el nem vitte őket a határ mellől.

Ennek a menekültválságnak a gyökereit nem a Közel-Keleten, hanem a fehérorosz fővárosban kell keresni, a következményei pedig az egész Európai Unióra és a bevándorlási kérdésektől teljesen független vitákra is hatással lehetnek.

A podcast legújabb adásában a 444 két újságírójával, Gazda Alberttel és Magyari Péterrel beszéljük át, hogy mit akart és végül mit tudott elérni az állami embercsempészettel Lukasenka, miért jön ez a krízis nagyon jól a lengyel kormánynak, és mi várhat arra a több ezer emberre, akiket kihasználtak ebben a kegyetlen politikai játszmában.

Gazda Albert több cikkben is foglalkozott a fehérorosz-lengyel határon történő helyzettel, ha ezek közül egyet olvasnál el, ez legyen az. Magyari Péter elemzését pedig itt lehet megtalálni.

A 444 podcastjait meghallgathatod a Spotifyon, a Google Podcast, az Apple Podcast és az Amazon Audible nevű szolgáltatásnak podcastoldalán és a 444.hu Youtube csatornáján is.

Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb podcastjaink

Borízű hang #282: Fentanil, zombiapokalipszis, lakhatási válság – miért ne akarnál idejönni? [rövid verzió]

Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Umami #5: A kombucha horrorfilmes kinézetű zselés lepénykéje

Bélflórafixált korunk italsztárja a kombucha és a vízikefir, de otthoni elkészítésükkel még mindig bátortalanul ismerkedünk. Bár sokszor egy kategóriába sorolják őket, jelentősen különböznek: más mikrobiológiai összetétel, más alapanyagok, más ízvilág. Elkészítésük és felhasználásuk is különböző.

Umami
podcast

Borízű hang #282 [H]: Fentanil, zombiapokalipszis, lakhatási válság – miért ne akarnál idejönni?

Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegxyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Bezárnak az autógyárak?

Amikor a vezérigazgató kiáll a nyilvánosság elé, hogy bízik a befektetők jóindulatában, akkor már tudod, hogy baj van.

Saját Tőke
podcast

Borízű hang #281: 444-es rendszerváltás, filippínók szmokingban, Schicklgruberék, Antonescu-washing – csapatjuk, mint külügyes a VIP-váróban [rövid verzió]

444-es rendszerváltás fényfestéssel, Ace of Spadesszel, Bede-tánccal. Mi zajlik a szegedi Mick Mars téren? Az egészben kirántott medve autentikus receptje. A román utak leelőzik Ausztriát. Az egyszemélyes Bonnie és Clyde.

Bede Márton, Winkler Róbert, Uj Péter
podcast