Az egyik kaptár beszakadt, a méhek megvadultak.
Még nem tudta megelőzni XIV. Lajos francia királyt.
Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt találták bűnösnek a vádlottakat.
Elsüllyedt az állatokat szállító hajó.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint a nemrég elhunyt író neve 89 dossziéban szerepel.
A toxikológus azt mondta, édes íze miatt is függőséget okoz, de ennél is nagyobb probléma szerinte, hogy az Elf Barok esetében még azzal sem lehet riogatni, hogy az ember büdös lesz tőle.
A szomszédok szerint az önkormányzat közpénzből építene neki magánutat, Kóka szerint viszont az önkormányzat végre teljesíti kötelezettségét.
Az Amnesty International egyik vezető tanácsadója szerint az ilyen fegyverek használata „egyenlő a civilek szándékos célba vételével”.
Az euróval szembeni jegyzések a 398-as szint fölé kerültek péntek délelőtt.
Miután a WHO azt javasolta, hogy mélyebb vizsgálatot kell folytatni, hogy kiderítsék, nem egy laboratóriumi baleset volt-e a felelős a világjárvány kialakulásáért.
Az 1080 méter hosszú hidat egy orosz-kínai koncessziós társaság építette.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a kunhegyesi buszsofőrt a történtek után.
Záporok, zivatarok, felhőszakadás, jégeső.
Csütörtökön terrorizmus vádjával ítéltek halálra két brit és egy marokkói férfit Donyeckben. Az orosz hadsereg Mariupolban ejtette foglyul őket, mindhárman az ukránok oldalán harcoltak a háborúban.
Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette, Kína továbbra is ragaszkodik a zéró-covid politikájához.