Mármint a Mindszenty József látógatóközpontban.
Az egyik elvonuláson a nő „barnás színű, sűrű folyadékot” adott a résztvevőknek. Aztán jöttek a rendőrök.
Az ő autója is balesetezett, emiatt indultak meg nála a fájások, de ennek ellenére bemászott egy felborult autóba, hogy segítsen egy nőnek.
A most 19 éves klímaaktivista azt mondta, sosem akart egy globális mozgalom arca lenni.
Legalább tizenhárman meghaltak. A két pilóta még a becsapódás előtt katapultált.
Mikulas Bek, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Csehország Európa-ügyi minisztere szerint „a magyar kormány sok mindenre hajlandó azért, hogy teljesítsék az Európai Bizottság elvárásait”.
Kapott egy keveset az MCC is.
Egy balesetben kettészakadt a kocsi, amiben ült, súlyos agysérülést szenvedett és leállt a veséje, sokáig kómában volt, és bár azóta már felébredt, nem nagyon reagál semmire.
A rapper szerint „egy olyan világban, ahol a konzervatív vélemények ellentmondásosnak számítanak, biztosítanunk kell a szabad véleménynyilvánítás jogát”.
Közleményben jelezték, hogy a fejenként egymillió forintos felajánlást inkább juttassák el a Kölcsey Gimnázium alapítványának, illetve a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjának.
2017 óta 2,8 millió forint értékben résgészkedett össze kelta és római kori pénzérméket.
Gyilkossági kísérlettel vádolják mindkettejüket.
Az új évadban már John Major karaktere is szerepel, és ennek nem örül annyira a volt miniszterelnök.
A Révai Miklós Gimnázium egy tanára beszédet tartott, majd a tömeg elénekelte a Mi vagyunk a Grund című dalt.
A volt miniszter szerint „nem kizárólag az anyagi jóléten múlik az ember boldogsága”.