Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók közül a betegek 29,7 százaléka gyerek, 34,1 százaléka 15-34 éves, 25,8 százaléka 35-59 éves, 10,4 százaléka 60 éven felüli felnőtt volt.
Megszöktek egy farmról. A lakosokat arra figyelmeztették, ne próbálják meg saját maguk befogni az állatokat, amelyek közül sok már elpusztult egy autópályán.
Pál Marci azt írja, senkiben nem szeretnének „felesleges illúziókat kelteni, hogy meleg pároknak (vagy meleg egyedülállóknak) lehet ma itthon örökbefogadni”, mert az ő ügyük „sok szempontból egyedi és különleges”.
Először szólaltak meg azóta, hogy kiderült, a két rövid pályás gyorskorcsolyázó országváltást kezdeményezett.
Válaszul a dél-koreai-japán-amerikai biztonsági megállapodásra.
Vicky Bowman volt diplomatát és Toru Kubotát még az év elején börtönözték be. A hadsereg a 2021-es hatalomátvétel óta több mint 16 ezer embert tartóztatott le.
Az ítélethirdetéskor a bíró azt mondta, Brooks „a gonoszság útját választotta”, és végül „hatszoros életfogytiglani börtönbüntetést” szabott ki rá – vagyis minden egyes áldozat után egyet.
Az Egyesült Államokban a szenátus szerdán szavazott a törvényjavaslatról, amely hatályon kívül helyezi azt a Clinton alatt elfogadott törvényt, amely a házasságot egy férfi és egy nő közötti kapcsolatként határozza meg.
A 75 rendőrújonc futni indult szerda reggel, aztán egy autó közéjük hajtott. Huszonöten megsérültek, öten kritikus állapotban vannak.
A támadásért senki sem vállalta a felelősséget, egy izraeli tisztviselő szerint a támadás mögött Irán állhat.
A játékos azt mondta, csak egy játékpisztolyt fogott a bíróra a Pér–Tényő mérkőzés közben.
Nincs igazság.
Az RTL+ két új sorozattal indul, amelyekben láthatjuk végre Olasz Renátót és Nagy Ervint hosszú, göndör parókában, illetve azt, hogy Lengyel Tamás viszonylag könnyen hozza az egyszeri alkoholista és rasszista kommentelő karakterét.
A túlfizetést néhány napon belül visszakaphatják.
Látványosan próbálnak megfelelni a követelményeknek, és frissen hatályba lépett törvényeket is átírna a kormány, jöjjenek az EU-pénzek