Huszonöten megsérültek, amikor valaki fékezés nélkül rendőrök közé hajtott Kaliforniában

külföld

Egy szabálytalanul közlekedő sofőr huszonöt rendőrt ütött el a kaliforniai Whittierben szerdán reggel, amikor fékezés nélkül közéjük hajtott. A rendőrök közül többeknek válságos az állapota.

Fotó: FREDERIC J. BROWN/AFP

Úgy tudni, hogy a 75 rendőrújonc épp kiképzési futásra indult, amikor észrevették, hogy feléjük száguld egy autó. A CBS azt írja, azok, akik elöl álltak, még félre tudtak ugrani, de mivel az autó fékezés nélkül hajtott a tömegbe, rengeteg embert elütött, és huszonöten megsérültek.

Az egyik rendőr azt mondta, a baleset után káosz alakult ki, „olyan volt, mint egy repülőgép-szerencsétlenség”. „Mindenki számára traumatikus volt, mindenfelé sérült emberek feküdtek.”

Az alábbi, biztonsági kamera által felvett videón látni az ütközés pillanatát.

Forrás

A 25 sérültből tizenhatot könnyű sérülésekkel kezelnek, négyen súlyosabb sérüléseket szenvedtek, öten pedig továbbra is kritikus állapotban vannak.

A CBS azt írja, a rendőrújoncok a 22 hetes kiképzési programjuk nyolcadik hetében vannak.

A történtekről a nyomozók szerint egyelőre nem tudták megmondani, hogy baleset volt-e vagy szándékosan okozták. Az autót 22 éves sofőrjét szintén kórházba szállítottak sérülései miatt.