A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szabadulna a háztól, amit a kilencvenes években vett a két felesége és négy gyereke megölése miatt életfogytiglanra ítélt Pándy.
„A fogyatékosságügyi szervezetek és Magyarország Kormánya között folyamatos az együttműködés, amelynek köszönhetően megvalósulhatott a közügyek akadálymentes gyakorlása is”.
Meg félmilliót egy nadrágzsebben. Óriási akcióban vettek részt a ceglédi rendőrök, akik ezzel egyidőben Abonyban is lecsaptak.
Hétfőn délután szállítják a Kossuth térre Apcról az ország fáját, egy 18 méteres ezüstfenyőt
A New York-i reptér vámosainak feltűnt, hogy a kerekesszék kerekei nem forognak.
Az angol félprofi focicsapatok kupáján történt egy kis zs-kategóriás vígjátékokba illő viccelődés.
140 milliárd forintról mondott le az állam tavaly a sport tao-kedvezmény matt.
Mondjuk ennek ellenére Trump nem biztos, hogy vissza is tér, legalábbis korábban úgy fogalmazott, „nem lát rá okot”, hogy újra ott legyen a Twitteren.
Pete Davidson humorista, a Big Dick Energy megtestesítője, de a bolygó népességének körülbelül harmada még mindig nehezen dolgozza fel, hogy sorra jön össze a leghíresebb „jónőkkel”. Most épp Emily Ratajkowskival.
A csehek a magyar oroszbarát politika miatt bojkottálták a V4 ülését. Markéta Pekarová Adamová cseh képviselőházi vezető szerint a V4 „jelen helyzetében szerinte halott” formátum.
Az irodalomkedvelőket is megcélozták a TV2 társkereső műsorában. „Hozzászólnék, de nem tudok. Gondolataim cikáznak, akár mint pók a falon.”
A volt amerikai elnök fejében ezek szerint az év=évtized.
Az elkövetők számlaeltérítéses csalásból származó pénzösszegeket szereztek meg, majd, hogy a pénz eredetét leplezzék, valótlan jogcímeken továbbutalták vagy készpénzben felvették.
Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók közül a betegek 29,7 százaléka gyerek, 34,1 százaléka 15-34 éves, 25,8 százaléka 35-59 éves, 10,4 százaléka 60 éven felüli felnőtt volt.
Megszöktek egy farmról. A lakosokat arra figyelmeztették, ne próbálják meg saját maguk befogni az állatokat, amelyek közül sok már elpusztult egy autópályán.