Mészáros Juli

Edzője mentette ki a medencében elájuló amerikai szinkronúszót a budapesti vizes vb-n

Az edző azt mondta, be kellett ugrania a vízbe, mert „az úszómesterek nem csináltak semmit”.

Mészáros Juli
sport

A magyarok 80 százaléka spórol az élelmiszereken az emelkedő árak miatt

A válaszadók 65 százalékát érintette negatívan az infláció, ezen belül 15 százalék mondta, hogy súlyos érvágást jelent számára az árak emelkedése.

Mészáros Juli
gazdaság

Legalább 30 év börtönbüntetést kérnek Ghislaine Maxwell számára az ügyészek

A 60 éves Ghislaine Maxwellt kedden ítélik el a manhattani szövetségi kerületi bíróságon.

Mészáros Juli
bűnügy

Úgy néz ki, Rupert Murdoch és Jerry Hall válnak

A 91 éves médiamágnásnak ez lesz a negyedik válása.

Mészáros Juli
bulvár

Finnország felkészült egy orosz támadásra

A finn fegyveres erők vezetője szerint az ország jelentős fegyverarzenált épített ki.

Mészáros Juli
háború

Ausztráliában egy serpenyő is elég, hogy valaki elkergessen a kertjéből egy krokodilt

Csak érdemes rá felkészülni, hogy a serpenyő be fog horpadni.

Mészáros Juli
ÁLLAT

Megtagadták az életmentő abortuszt egy amerikai turistától Máltán

Az országban érvényes abortusztilalom miatt azt javasolták neki, várjon, amíg fertőzés alakul ki nála, mert csak azután tudnak beavatkozni.

Mészáros Juli
jog

Elkezdik az öt éven aluliak koronavírus elleni oltását Amerikában

A Moderna és a Pfizer vakcinája is megkapta az engedélyt.

Mészáros Juli
járvány

Megbukott a bolgár kormány

Az ellenzék bizalmatlansági indítványát 123 képviselő támogatta 116 ellenében.

Mészáros Juli
külföld

Jön a müzliadó, megadóztatják a töltött tésztákat is

Emelik és kiterjesztik a népegészségügyi termékadót, július 1-jétől a müzli, a gabonapehely, de még a spenótos töltött tészta után is adózni kell.

Mészáros Juli
gazdaság

Poliovírust mutattak ki londoni szennyvízmintákban

Egészségügyi tisztviselők szerint a minták jelentős részében találták meg a járványos gyermekbénulást okozó vírust.

Mészáros Juli
külföld

Svájcban engedélyezték az orvosi marihuána használatát

Az új szabályozás szerint ezután a kezelőorvos írhatja majd fel a kannabiszt a beteggel egyeztetve.

Mészáros Juli
Egészségügy

Tiborcz István holdudvara annyi pénzt kapott a Kisfaludy programból, mint Mészáros Lőrinc, Csányi Sándor és Rogán köre összesen

56,4 milliárd forint, továbbá 49,5 milliárd baráti hitel.

Mészáros Juli
PÉNZ

Megfojtotta férje szeretőjét egy nő Tiszadadán

Előtte egy hamutállal fejbe vágta a férjét, aki elmenekült.

Mészáros Juli
bűnügy

Budapesten, egy vendéglátóhely teraszán fogtak el egy brazil drogbárót

Sergio Roberto de Carvalhót az Interpol körözte, egy hamis mexikói útlevéllel élt egy budapesti szállodában.

Mészáros Juli
bűnügy