Mészáros Juli

A volt spanyol király az emírségekben marad, miután lezárták az ellene indított nyomozást

I. János Károly ellen korrupció miatt nyomoztak.

Mészáros Juli
bűnügy

Úgy tűnik, Észak-Korea elkezdte egy lezárt nukleáris kísérleti bázis helyreállítását

A Punggye-ri bázist 2018-ban zárták be, de a területen új épületek jelentek meg.

Mészáros Juli
külföld

Miközben Rogán belekortyolt márkás francia ásványvizébe, Orbán bejelentette, hogy megpróbálják „a háború útját elrekeszteni”

Összeült a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs.

Mészáros Juli
háború

Kovács Zoltán bejelentette, hogy „a szervezők kérésére március 15-én is csatlakozik majd a Békemenet a díszünnepséghez”

Ünnepi csatlakozások.

Mészáros Juli
ünnep

Elítélték a férfit, aki az ellenzéki összefogás egyik januári, budapesti eseményén anyázta Márki-Zay Pétert

A 62 éves férfit gyorsított eljárásban állították bíróság elé.

Mészáros Juli
bűnügy

A 400 forintot is elérte hétfőn az euró árfolyama

Négyszáz.

Mészáros Juli
gazdaság

Tovább zuhan a forint – már 393 forint felett van az euró

Hajnalban 388 volt, kora délután, az amerikai tőzsde nyitásakor ez még rosszabb is lehet.

Mészáros Juli
gazdaság

Direkt36: elhallgatják a kormánynak kínos híreket és az orosz vonatkozású híreket is megszűrik az MTI-nél

A közmédiához tartozó MTI-nél vannak egyeztetésköteles és tiltott témák, és sok elkészült hír megy a kukába, a szerkesztői, újságírói szabadságnak szinte semmilyen tere nincs.

Mészáros Juli
Média

Letartóztattak egy fegyveres behatolót az Andrews légitámaszponton

Joe Biden amerikai elnök nem volt ott, de Kamala Harris alelnök nem sokkal korábban érkezett meg a bázisra.

Mészáros Juli
külföld

Ketten meghaltak egy izraeli légitámadásban Damaszkusznál

A szíriai hadsereg szerint aktiválták légvédelmi rendszereiket a rakéták ellen, amelyek közül a legtöbbet elfogták.

Mészáros Juli
külföld

Ausztrália tengeralattjáró-bázist épít egy nukleáris tengeralattjáró-flottához

Amit az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával kötött biztonsági partnerség keretében szereznek be.

Mészáros Juli
külföld

Újabb történelmi mélypont: hétfőn hajnalban 388,19 forint volt egy euró

Történt egy kis gyengülés.

Mészáros Juli
gazdaság

Áder hétfőn három napra Svájcba utazik

Ez lehet az egyik utolsó útja köztársasági elnökként, mert májusban jár le a mandátuma és most a héten választják meg helyette egészen biztosan Novák Katalint.

Mészáros Juli
POLITIKA

600 hektárnyi terület égett le a Kis-Balatonnál

Hétfő hajnalra sikerült eloltani a tüzet.

Mészáros Juli
katasztrófa

Hétfőn délelőtt szirénapróbát tartanak Magyarországon

Csak morgató szirénapróbát tartanak, a hangos üzemű próba elmarad.

Mészáros Juli
belföld