Molnár Kristóf

David Pressman: Orbán békemissziója csak egy performansz volt

Az amerikai nagykövet nem biztos benne, hogy bárki is követné a békemissziót.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Agyonlőttek a rendőrök egy késsel fenyegetőző férfit a német Moersben

Más nem sérült meg az incidensben.

Molnár Kristóf
külföld

Magyar Péter benyújtotta felülvizsgálati indítványát az ügyészségre a Völner-Schadl-ügyben

Szeretné, ha új eljárásra köteleznék az ügyészeket.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Több mint 200 republikánus háttérember nyílt levélben kéri párttársait, hogy Trump helyett inkább Harrisre szavazzanak

Az aláírók között ott van Bush elnök volt kabinetfőnöke is.

Molnár Kristóf
külföld

A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint jogsértő, hogy sétányt neveztek el Horn Gyuláról

Ezért hatályon kívül helyezte a Fővárosi Önkormányzat erről szóló rendelkezését.

Molnár Kristóf
Budapest

Megbénult az M3-as autópálya a vihar miatt

Hatvan környékén csak lépésben tudnak haladni az autók.

Molnár Kristóf
közlekedés

Profilváltásra és váratlan karbantartásra hivatkozva utasították el az állami múzeumok az idei World Press Photo kiállítást

Végül a fővárosi fenntartású Biódom fogadta be a kiállítást.

Molnár Kristóf
KULTÚRA

Zelenszkij bejelentette, hogy Ukrajna elkészítette első ballisztikus rakétáját

Az ukrán elnök emellett a háború lezárására kidolgozott tervéről is beszélt.

Molnár Kristóf
háború

Három rendőri szerv vezeti a költségvetési intézmények adósságlistáját

Ennek ellenére továbbra is az egészségügyi intézmények a legeladósodottabbak.

Molnár Kristóf
gazdaság

Vitézy Lázárnak: A miniszteri felelősségedről egy szót sem ejtesz

Vitézy szerint Lázár „egyszerre próbál a vasutasok, a meleg időjárás, a vele való vitája, a pártja és még ki tudja ki mindenki mögé bújni”.

Molnár Kristóf
közlekedés

Az ukránok ismét engedélyt kérnek az amerikaiaktól, hogy oroszországi célpontok ellen is bevethessék a tőlük kapott nagy hatótávolságú fegyvereket

Orosz célpontokat tartalmazó listával utaznak Washingtonba.

Molnár Kristóf
külföld

A MÁV 72 órája vívja a haláltusáját, Lázár János pedig csendben nézi

Két síntörés, két gázolás és egy megbénult főpályaudvar. Évek óta nem volt annyira nehéz helyzetben a MÁV, mint az elmúlt 72 órában. A miniszter azonban továbbra sem kommentálta a történteket.

Molnár Kristóf
közlekedés

Komló polgármestere 14 éve szeretne vasútmentes belvárost, elképzelése most mégis sokkolta a helyieket

Nemcsak országszerte, helyben is meglepte az embereket, hogy elbontanák a komlói vasútvonal városon belüli szakaszát. Az ötlet Polics József polgármesteré, aki gazdaságélénkítésre használná a felszabaduló területeket. Könnyen lehet azonban, hogy végül semmi sem történik.

Molnár Kristóf
közlekedés

Eltört a sín, teljesen leállt a forgalom a dél-balatoni vasútvonalon

Vasárnap hajnalig biztosan pótlóbuszok szállítják az utasokat Székesfehérvár és Lepsény között.

Molnár Kristóf
közlekedés

Megöltek egy idős pécsi férfit, majd rágyújtották a lakását

Az elkövetőt keresi a rendőrség.

Molnár Kristóf
bűnügy