Molnár Kristóf

Meghalt Viktorija Roscsina ukrán újságíró, akit kétszer is elhurcoltak az oroszok

Halálának időpontját és pontos okát nem közölték.

Molnár Kristóf
külföld

Miután elsüllyedt egy új-zélandi hadihajó, annyian kezdték támadni női kapitányát, hogy a védelmi miniszter is megszólalt az ügyben

Szerinte „foteltengernagyok” trollkodnak egy ügyben, amiről semmit sem tudnak.

Molnár Kristóf
külföld

Rendőrnek adta ki magát, majd közel 20 millió forintot csalt ki áldozatától egy fehérgyarmati férfi

Rábeszélte, hogy telepítsen egy programot, amivel aztán leemelte az áldozat bankszámlájáról a pénzt.

Molnár Kristóf
bűnügy

Videón, ahogy Orbán megtartja EP-beszédét, majd visszaszól von der Leyennek, Webernek, Dobrevnek és Magyarnak

A miniszterelnök szerint az európai politikusok pártpolitikai összecsapást csináltak a programbemutatójából.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán szerint ez politikai intifáda volt, Magyar a szemébe mondta, hogy vége

A miniszterelnök az Európai Parlamentben ismerteti a soros uniós elnökség programját. Kemény kérdésekre számíthat a képviselőktől.

Orbán beszáll a strasbourgi ringbe, ahol Magyar Pétert akár levegőnek is nézheti

Három hónap késéssel mutatja be a magyar miniszterelnök a soros uniós elnökség programját az Európai Parlamentben. Orbán kemény kérdésekre számíthat az EP-képviselőktől, de nem érdeke saját szintjére emelni a tiszás politikust.

Molnár Kristóf
POLITIKA

„Vége a nyerészkedésnek” – Zugló új polgármestere Tóth Csabáéknak is üzent az első testületi ülésen

Tíz év után szabadult meg Zugló a szocialista Tóth Csaba befolyásától. Rózsa András, az új momentumos polgármester szerint a kerület volt már jobb állapotban is, ezért dolgozniuk kell megkopott renoméjának kifényesítésén.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Péter találkozót kért Sulyok Tamástól

A tiszás politikus a hazánkban tapasztalható erkölcsi, jogi, politikai és megélhetési válságról akar egyeztetni.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Kínában megemelik a nyugdíjkorhatárt

Az 1950-es évek óta először.

Molnár Kristóf
külföld

Karácsony Gergely másodfokú árvízvédekezési készültséget rendelt el Budapesten

Szeptember 16-ától lezárják az alsó rakpartokat.

Molnár Kristóf
Budapest

Vietnámban 233-ra nőtt a Jagi tájfun halálos áldozatainak száma

Több mint 100 embert még mindig keresnek a hatóságok.

Molnár Kristóf
külföld

„Orbán Viktor belecsapott a lecsóba, a héjaországok azóta bojkottszerűségben vannak”

A soros uniós elnökségről beszélgetett Győri Enikő fideszes EP-képviselő és Kovács Zoltán, az elnökség operatív lebonyolításáért felelős kormánybiztos. Kiderült, hogy a németek megölik Schengent, az USA és Kína sem szűzlányok gyülekezete, Strasbourgban pedig mindenki feni a kését Orbánra.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Oroszország „megfelelő” választ ígért arra az esetre, ha az amerikaiak engedélyezik az ukránoknak, hogy nagy hatótávolságú rakétáikkal oroszországi célpontokat lőjenek

Erről Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő beszélt.

Molnár Kristóf
háború

Az MNB visszavonta egy korábban Mészáros-közeli lízingcég engedélyét

Emellett visszavonták egy faktorcég engedélyét is, és elrendelték annak felszámolását.

Molnár Kristóf
gazdaság

Szinte láthatatlan munkáért is milliókat visznek haza az MCC oktatói

Az NMHH elnöke és Köbli Norbert forgatókönyvíró is úgy kap fizetést az intézménytől, hogy nem nagyon látni, mit csinálnak.

Molnár Kristóf
oktatás