A fővárost pedig szállítókonténerekkel zárták le a hatóságok.
A jelenlegi konzervatív elnök nem indulhatott újra.
A 22 éves férfi állítása szerint 2019 és 2023 között a brit hadseregben szolgált.
Kelenföld és Nagytétény között kellett megjavítani a felsővezetéket.
A két ország 15 éve vár a schengeni csatlakozásra.
Kialakításával még 2019-ben bízta meg Schmidt Mária közalapítványát a kormány.
Magyar pedig a történtek miatt azonnali válaszokat vár „az orbáni gyermekvédelem vezetőjétől”.
Bacsa György szerint a Politico rosszul idézte, amit mondott, egyébként is irreális elvárás, hogy pár éven belül orosz nyersolaj nélkül működjenek.
Hárman súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek meg.
A Mátrában és a Bükkben akár 12 centiméter is eshet.
A miniszter szerint „ahol mindenki a másikról felvételt készít, ott azért valami nincsen rendben”.
Ilyen fegyvert még egyszer sem vetett be a háborúban az orosz hadsereg.
Két évtől tizenkét évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.
Indiai tisztségviselők megvesztegetésével és amerikai befektetők megkárosításával vádolják.
Az Európai Bizottság elnöke egészen a leszállásig a rosszul lett utas mellett maradt.