Márciusban Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Petrás Jánost, a Kárpátia rockzenekar énekesét. Eljutott hozzánk az EMMI indoklásában, ebben viszont a csángó népzenét játszó Kárpátia Folkműhely érdemei szerepelnek. A zenekarnak Palya Bea volt az énekese és részben épp a nemzeti rockerek miatt oszlottak fel.
Szigorú rendőri felügyelet mellett ürítették ki Budapest egyik legjobb helyét, a Népszigetet. Bilincsekre végül nem volt szükség, de mi lesz a legendás kecskékkel?
A Római-parti Losonc utcában állt már 860 centin is a Duna, most ez is megdőlhet. Kihalt környék, épülő gátak.
Akkora nemzeti összetartozás, hogy a Barackfa ehhez képest egy Bajnai-anarchisták által megzavart Selmeczi Gabriella doorstep-flashmob.
Órákkal a megjelenés után kitiltották a hivatalos alkalmazások közül a Tits and Glasst.
Csak a szokásos: a kormánypártok leszavazták az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatot. Nyilvános ügynöklisták továbbra sem lesznek.
Mit lehet csinálni a hétvégén Budapesten?
Harminc éve tanít matematikát az ország legjobb tagozatán. Kitüntette az egyik legjobb amerikai egyetem. Szerinte nem szabad, hogy egy tanártól féljenek a gyerekek és el kell fogadni, hogy a diákoknak nem az iskolában töltött délelőttök a legfontosabbak.
Jól érzi magát a telken. Ő is volt már a közösségihálósok kedvenc helyén.
Akik egyébként a 444 munkatársai, Ács Dani és Botos Tamás. Bokrok között bujkáltak, biciklibe botlottak, és úgy érezték magukat, mint aki megölte Diana hercegnőt.
Szia Eduardo, van nálunk egy beszéd! Milyen beszéd? Őszödi!
„Hello Mark! What are you doing here?” – kérdezte tőle a helyszínre száguldó Ács Dani.
Micsoda magabiztosság! Milyen vidám pár! A háttérben a Lánchíd, az előtérben a testőr, de a lényeg, hogy a Facebook-alapító és felesége olyan jól érzik magukat Budapesten, hogy utóbbi még szökdécsel is. Aztán tovább sétálnak az Erzsébet híd felé, és biztosan azóta is szuper a hangulat.
Az olvasók segítségét kérjük! Menjen a Give that money back right now?