A modellváltás megérkezett a Vas utcába: eddig színművészetis diákok voltak itt, most mécsesek és virágok. Az Orbán-korszak leglátványosabb egyetemi ellenállásának helyszínét bezárják, és még a nevét is elveszik.
Abigail Thorn ezzel egycsapásra az egyik legismertebb brit transzneművé vált. Különleges coming out videóján néhány nap alatt egymilliónál is több megtekintés van.
A polgármester reagált a 444 filmjére: már azt sem támogatja, amit nyáron megszavazott a képviselőtestület. Viszont hűteni akarja a konfliktusokat „a turullal kapcsolatos két szélsőség között”.
Működésbe lépett a modern autokratikus gépezet: médiakampány és hatósági vegzálás keverékével akarják elvenni az emberek kedvét a tiltakozástól. A hatalompárti sajtóban megtévesztett fiatalokról beszélnek, vasárnap jön a következő felvonás.
Podcast A gyilkosok emlékműve című film rendezőjével arról, hogy mi történik, ha egy közösség nem néz szembe saját történelmével.
Mit kérdezett volna Pokorni Zoltántól, ha vállalja az interjút? Hogyan talált rá egy túlélő, Bokorné Szegő Hanna megdöbbentő elbeszélésére? Ács Dániel rendező mindent elmesél a filmről.
Szibériában -50 fokban is kimentek tüntetni, de Putyin palotájának környékén is volt tiltakozás. A rendőrök kőkeményen csaptak le a tüntetőkre, Navalnij csapata pedig azt ígéri: folyatják.
Tízezrek tüntetnek, annak tudatában, hogy a hatóságok nem adtak erre engedélyt.
Óriási hatása volt a fiatalkori kiégésről szóló írásunknak, rengetegen ismertek magukra, munkahelyeken indultak beszélgetések a munka helyéről az életünkben. Mi állhat a jelenség mögött? Podcast a cikk szerzőjével, Horváth Bencével.
Navalnijnak óriási bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy hazatérjen, de nem is volt más választása, ha az orosz politikai élet szereplője akart maradni. Komoly szintlépés, hogy már Putyin személyes vagyonát feszegeti, de a Kreml is érezhetően bekeményített.
A tüntetések idején írtak erről. Most közlik a helyreigazításokat: ilyen titkos találkozó nem volt.
Csatlakozunk az uniós állásponthoz, de azért nem kritizáljuk nyíltan Putyint. Kísérteties a hasonlóság a nyári eseményekkel.
Miközben őrizetben lesz, döntés születhet a börtönbüntetéséről is. Támogatóinak azt üzeni: ne féljenek. Országos tüntetést szerveznek.
„Ez a törvénytelenség legfelső szintje” - mondja a letartóztatott orosz ellenzéki erről.
A Kreml úgy tesz, mintha lényegtelen lenne az ügy, miközben a hatósági fellépés egész másra utal. A balti államok, a szlovák és a lengyel külügy is az ellenzéki politikus szabadon engedésére szólították fel Oroszországot.