Viszont nem jó jel, hogy a Magyar Nemzetnek a lap müncheni szerkesztőségben azt mondták, nem tudnak ők semmiféle Antal Rogán háttérbeszélgetésről.
Kipróbálták, hogy mutat a kijelzőn a HAJRÁ MAGYAROK. Három teltházas gép repül ma Marseille-be.
Ízléses és elegáns megoldásban gondolkodnak a westboro-i baptisták.
Mégis felengedték a marseille-i pályára a magyar válogatottat.
Több mint negyven embert hallgatott ki a belga rendőrség.
Minden jel szerint magányos elkövető támadt rá a munkáspárti képviselőnőre.
Sarkadon és Salgótarjánban is súlyos baleset történt.
Rakiticék szerint horvát terroristák csináltak balhét Saint-Étienne-ben, hogy ártsanak a szövetségnek és a horvát válogatottnak. Sikerült, akár pontbüntetés vagy kizárás is lehet a vége.
És hát nem hiszed el, de Pápa Marianne és Habony Árpád személyiségi jogaira hivatkoznak.
Az utolsó percekben lőtt gyönyörű góllal 1-0 a borzasztóan harmatos svédek ellen, akik kapura sem tudtak lőni, és ezzel a kiesés szélére kerültek.
Svéd-olasz kezdődik Toulouse-ban. 2004-ben Zlatan minden idők egyik legelképesztőbb oxigóljával sokkolta a kékeket, akik ki is estek a csoportkörben.
Tüzesen indult, aztán lassan kimúlt. A végére mindkét csapat rájött, hogy nem éri meg nagyot kockáztatni.