WILL GRIGG'S ON FIRE, YOUR DEFENCE IS TERRIFIED, WILL GRIGG'S ON FIRE, YOUR DEFENCE IS TERRIFIED!
Miért visel egyre több szurkoló nemzeti trikolor helyett fekete pólót, és honnan jön az új őrület?
Zdenek Urbánek író hagyatékában bukkantak rá. Korábban senki nem tudott létezéséről.
Foglalkoztak az alapítványi költésekkel, de nem sokáig, és az "FB pontot tett az ezzel kapcsolatos eljárás végére."
Az ENSZ is vizsgálatot kezdeményezett a szír férfi ügyében, aki Szerbiából megpróbált átjutni Magyarországra.
A bolygó egyik legismertebb angol lakója már döntött, David Cameron pedig nagyon boldog.
Már semmi sem menti meg az országot minden idők legértelmetlenebb népszavazásától.
Az elnök mindenkit kiosztott azután, hogy szombaton török fanatikusok támadtak Ramadan idején zenét hallgató, italozó fiatalokra.
A portugál bajnokcsapat elnöke Luís Filipe Vieira állítólag gyorsan rövidre akarja zárni az ügyet.
Az önkormányzati törvény értelmében távoznia kell polgármesteri pozíciójából - ha már egyszer magától erre nem volt hajlandó.
Mert több lap is azt írta, az időjós depressziós volt, sőt egyesek szerint az öngyilkosság eshetőségét sem lehet kizárni.
Az új gyülekezési pont a L'hippodrome de Lyon - Carré de Soie.
Egy nyomozó szerint a popsztár manipulatív, szexfüggő ragadozó volt, aki nem rettent vissza kínzó eszközöktől sem.
Kishitűek vagyunk, a múltból élünk és megalkuszunk. Ideje felemelni a fejünket és szemébe nézni az ellenfélnek.
Böde Dániel a hétfői edzésen kapott rúgást jobb combjára.