Xavier Bettel maradhat a miniszterelnök, bejutottak a parlamentbe a kalózok is.
A 60 év körüli beteg szombaton került kórházba.
Hatvan éve nem szerepelt ilyen rosszul a konzervatív párt, összeomlottak a szocdemek is, a Zöldek és az AfD ünnepelhet, és komoly eredményt ért el egy szoclib protesztpárt is.
Hétfőn lép hatályba az új szabálysértési törvény, ami szigorúbban bünteti majd a fedél nélkül élőket.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnapig nem javasolja az intenzív, szabadban végzett fizikai tevékenységet.
Két család szólalkozott össze, aztán előkerültek a fegyverek.
A pilóta egy sikertelen landolás után próbálta újra megemelni a gépet, de nem tudta kivitelezni a manővert.
Katarina Frostenson ügye akkorára dagadt, hogy miatta idén nem osztottak ki irodalmi Nobel-díjat.
A demokrata választók legszívesebben Joe Biden volt alelnököt látnák az elnök kihívójaként 2020-ban.
A veretlen orosz MMA-harcos a veretlen amerikai bokszos skalpját akarja.
A Mirage megfelelő körülmények között állítólag képes lesz azt az illúziót kelteni, hogy nincs is ott, ahol van.
Anne Hidalgo polgármester szerint a városvezetésnek példát kell mutatnia.
Bruno Le Maire pénzügyminiszter szerint ideje komolyan venni az unió bevándorlásügyi szabályait.
A Miniszterelnökségen 29 pályázatból 25-nél talált súlyos szabálytalanságokat az Európai Bizottság.
780 millió cigi, 428 tonna dohány, 50 millió szivarka havonta.