Rényi Pál Dániel

Kinevezte al-Bagdadi utódát az Iszlám Állam

A terrorszervezet vezetőjével vasárnapra virradóra végzett egy amerikai különleges alakulat.

Rényi Pál Dániel
külföld

Besokallt az elektronikus zenei fesztiváloktól Zamárdi polgármestere

Csákovics Gyula júniusi Soundot szeretne, a B.My.Lake-et pedig kipenderítené a városból.

Rényi Pál Dániel
buli

Több százmilliós költségvetési csalás gyanújával nyomoz a Momentum ellen a NAV

A számvevőszék még januárban tett feljelentést a párt ellen.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Alkotmányjogi panaszt nyújtott be a lúgos orvos, börtönbüntetése végrehajtásának felfüggesztését kéri

A volt barátnőjét brutálisan megcsonkító férfit a Kúria jogerősen 11 év fegyházban letöltendő büntetésre ítélte.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Mészáros Lőrinc 120 millióval támogatta az SMA2-ben szenvedő Levente gyógyulását

A Mészáros-csoport adakozásra kért más nagyvállalkozókat is, és számításaik szerint össze is gyűlt a kezeléshez szükséges 700 millió forint.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Az állami tulajdonban lévő Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25 százalékát

A cseh Petr Kellner cégcsoportja közös holdingot alapít az állami vállalattal.

Rényi Pál Dániel
üzlet

A ló néz, a csikó lát, az elmúlt egy hónap sem a győriek, sem jómagam számára nem volt egy egyszerű időszak

Átvette megbízó levelét Borkai Zsolt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Végleg eláll a közigazgatási bíróságok tervétől a kormány

Varga Judit igazságügyi miniszter érvei teljesen újak a korábban Gulyás Gergely által soroltakhoz képest.

Rényi Pál Dániel
politika

Pesterzsébet is felfüggeszti a kilakoltatásokat

Szabados Ákos hatodik ciklusát kezdi meg a kerület élén, de csak most jutott eszébe.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán megkapta Karácsony levelét, de a válasszal megvárja az alakuló ülést

Kedden kezdi meg a munkát az új fővárosi közgyűlés.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Juvésok rabolták ki a Juve legendáját

„Juvés vagyok, sose bántanálak, de azonnal add ide az ékszereket” - fenyegette a fegyveres rabló Claudio Marchisiót.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Perrel fenyegeti az MTVA a propagandáról kitálaló egykori riportert

Azt kérik tőle, hogy sajnálkozva kérjen bocsánatot, amiért megbántotta a közmédiát. Hát nem kér, sőt. Balogh Krisztina nyílt levélben vág vissza a közmédiának.

Rényi Pál Dániel
Média

Megismétlik a jászberényi polgármester-választást

November 10-én. „Idegenek mentek be a szavazókörökbe, pénzfelajánlások történtek” - áll a választási bizottság indoklásában.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Karácsony: Ingyenessé tesszük a tömegközlekedést a regisztrált álláskeresőknek

A főpolgármester nem megy el a Puskás Aréna megnyitójára.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Kikapott Dunaújvárosban a Fidesz, magukkal vitték a merevlemezeket

Mert azokon állítólag nemzetbiztonsági adatok vannak, úgyhogy most a leváltott alpolgármester vigyáz rájuk.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA