Rényi Pál Dániel

Egy nap alatt közel tízezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra

De közülük alig 169 embernek állítottak ki 30 napig érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Rényi Pál Dániel
háború

Végleg lemondott a walesi válogatott éléről a családon belüli erőszakkal vádolt Ryan Giggs

A manchesteri legendát helyettesítő Robert Page vezetésével az együttes kijutott a decemberi világbajnokságra.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Szijjártó szerint azért nem támogatható a globális minimumadó, mert az sújtja a termelővállalatokat is

A külügyminiszter nem adja vissza orosz kormányzati kitüntetését.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Százmilliókat osztott szét Fidesz-közeli haverok közt a Szerencsejáték Zrt.

Pataky Attila cége 140 milliót, a CÖF 70 milliót, az Ismerős Arcok basszere 25 milliót kapott, de jutott pénz egy hatalmas sportvitorlásra is.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Megállás nélkül érkeznek a gyerekek a pszichiátriára a járvány felfutása óta

Egyre több gyereket diagnosztizálnak autizmussal, fejlődési vagy figyelemzavarral, és nő az önsértő esetek száma is. Tárnok Zsanett szakpszichológust, a Vadaskert Alapítvány elnökét kérdeztük.

Rényi Pál Dániel
interjú

Vége az Internet Explorernek, élt 27 évet

A történelem leggyűlöltebb böngészőjének története végleg véget ér.

Rényi Pál Dániel
TECH

Németországban újra Covid-járvány fenyeget: visszavezethetik a beltéri maszkviselést

A napi új esetek előző hét napra vetített átlaga egy hét alatt 116 százalékkal emelkedett - két éve nem regisztráltak ilyet az országban.

Rényi Pál Dániel
járvány

Átnevezi a WHO a majomhimlőt, mert az elnevezés „megbélyegző és rasszista”

Az Egészségügyi Világszervezet „nagyon dolgozik” a megoldáson.

Rényi Pál Dániel
járvány

Csányi Sándor üzlettársa vette meg az államtól a Tihanyi Yacht Clubot és kikötőjét

Nagy György cége 1,63 millárd forintot fizetett a nemzeti vagyonkezelőnek.

Rényi Pál Dániel
üzlet

Ha azt hitted, hogy a mai minden kormánytag számára ünnepnap, olvasd el Nagy Márton válaszát a Ryanair-nek

A gazdaságfejlesztési miniszter megszeppenve reagált a légitársaság igazgatójának, aki egyszerre nevezte hibbantnak, idiótának, fogalmatlannak és alkalmatlannak.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Szalai Ádám: Már az első percben győztünk azzal, hogy a szurkolóink nem ültek fel az angol provokációnak

A wolverhamptoni szurkolók egy része kifütyülte a himnuszt és azt skandálta a magyar szurkolóknak, hogy „rasszista rohadékok vagytok”.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Southgate vállalja a felelősséget a történelmi vereségért

Az angol szövetségi kapitányt füttyszó kísérte az öltözőbe a wolverhamptoni 0-4 után.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Orbán: Szalai Ádám kérésére az öltözőben gratuláltam a csapatnak

A miniszterelnök állítása szerint tíz év után először ment be a válogatott öltözőjébe, ahol leírhatatlan volt a hangulat.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Rossi: Annyit talán már elértem, hogy ha egyszer meghalok, lesznek miattam gyászszünetek a magyar stadionokban

A magyar válogatott olasz edzője szerint most kell két lábbal a földön maradni.

Rényi Pál Dániel
válogatott

Lesújtó, megalázó, történelmi vereség - levegő után kapkod a brit sajtó a keddi 0-4 után

A kommentárok nem fukarkodnak a drámai jelzőkkel, és Gareth Southgate menedzser jövőjét firtatják. A szurkolók a csapat és az edző ellen fordultak.

Rényi Pál Dániel
válogatott