Rényi Pál Dániel

Megugrott az öngyilkossági kísérletek száma a járvány kezdete óta

Nagyobb teher nehezedik a mentális problémákkal küzdőkre, megtört az intézményrendszer, nő az alkoholizmus.

Rényi Pál Dániel
élet és halál

Több gyereket kórházba szállítottak egy nyíregyházi iskolából, állítólag valaki „paprikaspray-vel szórakozott”

Az épületet kiürítették, átvizsgálták, 12 gyereket és két nőt vittek be óvatosságból a sürgősségire köhögés és torokkaparás miatt.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Hat év után szabadítottak meg a nyakára szorult gumiabroncstól egy indonéziai krokodilt

Félő volt, hogy a növésben élő hüllő egyszerűen megfullad, ha nem kap segítséget.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT

Másik börtönbe helyezik át Anders Breivik neonáci tömeggyilkost „környezetváltoztatás” céljából

Az új magánzárkája alig 10 kilométerre lesz Utoya szigetétől, ahol 2011-ben 69 embert mészárolt le.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Dr. Genya a CÖF-kampány után a Super Bowl reklámversenyére lesz hivatalos

Gyurcsány helyett ismét Mike Myers alakítja az Austin Powers főgonoszát.

Rényi Pál Dániel
reklám

Díjnyertes riportfilmet csinált a transzneműségről, aztán a transzfób kormánypropaganda kiszolgálója lett

Gönczi Gábor öt éven keresztül forgatott Tamással, aki gyerekkora óta küzdött azért, hogy otthon érezhesse magát a saját testében.

Rényi Pál Dániel
FILM

Rovarokkal gyógyítják egymás sebeit a csimpánzok egy új megfigyelés szerint

A felfedezés fontos állomás lehet az állatok empátiájáról szóló tudományos vitában.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT

Megduplázta éves forgalmát és nyereségét a Pfizer

A 81 milliárd dolláros bevétel több mint fele vakcinákból származott.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Úgy isszuk a töményet járvány idején, mintha kötelező lenne

Hatalmasat nőtt a szeszes italok forgalma egyetlen év alatt, van amiből másfélszer annyi fogy, mint korábban.

Rényi Pál Dániel
italozás

Németország kész további csapatokat vezényelni Litvániába, a NATO keleti szárnyának megerősítésére

Válaszul az ukrán határ közelében erősödő orosz katonai jelenlétre.

Rényi Pál Dániel
külföld

Dennis Rodman lánya lett a legjobban fizetett női focista Amerikában

A 19 éves Trinity évi 1,1 millió dollárt keres majd a Washington Spiritnél.

Rényi Pál Dániel
amerika

Egy hét alatt három benzinkút ment csődbe az árbefagyasztás miatt

A szakmabeliek szerint ha a kormány meghosszabbítja az árstopot, az akár ellátási problémákat is eredményezhet.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Lovas-fáklyás felvonulással emlékezik Horthyra a Mi Hazánk, Karácsony szerint félelmet keltenek

Nagyjából ezer szimpatizáns vonul át a városon a Gellért tértől a Parlamentig.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Futball bírói képesítésére hivatkozott diplomaként az esztergomi fideszes jelölt

Erős Gábor diplomás szakemberként írt magáról életrajzában, aztán törölte a bekezdést.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Keveset alszanak a magyar kamaszok

A tinédzserek nem megfelelő alvása összefüggésbe hozható viselkedési problémák, cukorbetegség és magas vérnyomás kialakulásának kockázatával.

Rényi Pál Dániel
egészség