Rényi Pál Dániel

A Twitter elkezdte visszaadogatni kék pipáit a nagy elérésű oldalaknak

Musk érkezésével pénzt kezdtek kérni az oldalak valódiságát jelzőt pipáért, most úgy tűnik, visszakoznak.

Rényi Pál Dániel
TECH

Gulyás szerint olvasottság alapján dönt a kormány az állami hirdetésekről, de ez elég nyilvánvalóan nem igaz

A Miniszterelnökséget vezető minisztert az állam médiapiacot torzító gyakorlatáról kérdeztük.

Rényi Pál Dániel
Média

Két tonna kokaint talált az olasz rendőrség a Földközi-tengeren

400 millió eurónyi áru lebegett a víz felszínén.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

30 óra után mentettek ki egy barlangászt Szlovéniában

Száz barlangi mentő vett részt a mentésben, több szűk járatot kellett kitágítani robbanóanyaggal.

Rényi Pál Dániel
baleset

Kiszabadult a börtönből, bulit szerveztek neki, nyakon szúrta a testvére

Csak a véletlenen múlt az ügyészség szerint, hogy nem lett az esetnek halálos következménye.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Gyöngyösi Márton: Heisler András szavait a menthetetlenül beteg, megfelelési kényszereket szülő magyar közélet provokálta ki

A Mazsihisz elnöke nem örült neki, hogy az amerikai nagykövet nem tájékoztatta őt a Jobbik elnökének meghívásáról.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Tucatjával mérgezik a kutyákat Polgárdiban

A kertekbe is bedobálnak fagyállóval átitatott eledeleket.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Fővárosi Törvényszék: Jogsértő volt a Karmelita elkerítése a Telex újságírói elől

A rendőrök mondvacsinált ok miatt nem engedték Fábián Tamást a bejárathoz, amikor a Szájer-ügyről kérdezte volna a miniszterelnököt.

Rényi Pál Dániel
jog

Kábítószer hatása alatt állva hajtott át az autómosó falán a 19 éves sofőr

Jogosítvány nélkül.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Mészáros Lőrinc pénzintézeténél vezette számláit a tiltólistára tett Nemzetközi Beruházási Bank

Az OTP a háború kitörése után megszüntette az orosz bank számláit, de az MKB segítségére sietett.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

50 méteres szóló végén lőtt gyönyörű gólt Kerkez Milos

A holland Alkmaar magyar középpályása megállíthatatlan.

Rényi Pál Dániel
hollandia

Gulyás Gergely: David Pressmannek elnézést kell kérnie

Amiért meghívta széderestéjére az antiszemita kijelentéseket tett Gyöngyösi Mártont.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Később hoz ítéletet a másodfokú bíróság az Elkxrtuk-perben

Első fokon a bíróság Hann Endrének adott igazat, de nem minden pontban, így a felperes és az alperes Mega Film egyaránt fellebbezett.

Rényi Pál Dániel
jog

Eddig nem verték nagy dobra, de Magyarországra érkezett a belarusz külügyminiszter

Szergej Alejnyik a fehérorosz hírügynökség szerint szerdán találkozik a Moszkvából hazatérő Szijjártó Péterrel.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Szükségállapotot hirdettek Olaszországban a migrációs helyzet miatt

Kedden 1200 menedékkérő kimentését kellett megkezdeni a Földközi-tengeren.

Rényi Pál Dániel
külföld