Rényi Pál Dániel

Orbán az első a világ vezetői közül, aki beállt Trump mögé

Viszont olyan szélsőjobbos nagyságok mellé sorakozott fel, mint Nigel Farage, Jean-Marie Le Pen vagy Vojislav Seselj.

Rényi Pál Dániel
politika

Pszichiátriai kezelés alatt állt és betegesen vonzódott a tömeggyilkosságokhoz a müncheni elkövető

Napra pontosan öt évvel Anders Breivik utoyai mészárlása utánra időzítette a támadást, amit már egy éve tervezett.

Rényi Pál Dániel
külföld

Többségében külföldiek voltak a müncheni lövöldözés áldozatai

A bajor tartományi bűnügyi hivatal megerősítette, hogy egy kivétellel mindannyian fiatal kamaszok voltak.

Rényi Pál Dániel
külföld

Szijjártó Péter: A müncheni lövöldözés magyar áldozata „mérföldkőt jelent” az európai terror tekintetében

A külügyminiszter szerint az európai létforma védelemre szorul.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Ismét lesújtott az Iszlám Állam: 21 halott egy öngyilkos merénylet után Bagdadban

A terrorszervezet nem nyugszik bele Falludzsa elbukásába.

Rényi Pál Dániel
külföld

Legfelsőbb bíróságig megy a londoni nő, mert szomszédai túl fűszeresen főznek

Szegény Joanne, ha nem lenne egy kis erkélye, már belepusztult volna a chili-túladagolásba.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Ma az egész orosz csapatot kitilthatják az olimpiáról

Rendkívüli ülésen hoz döntést a Nemzeti Olimpiai Bizottság. A doppingellenes szervezetek példát statuálnának.

Rényi Pál Dániel
sport

Apokaliptikus látványt fest az ég Los Angeles felett

8000 hektárnyi területen terjed a futótűz a nyugati parton.

Rényi Pál Dániel
külföld

Ebben a pillanatban vonult ki az Uber Magyarországról

Egyelőre ennyi volt. No cars available.

Rényi Pál Dániel
autó

Tállai államtitkár úr személyesen vitt 150 millió forintot Mezőcsátra, hogy az önkormányzat újra magáévá tehesse a helyi termálfürdőt

Mi is lenne Észak-Kelet-Magyarországgal Tállai András nélkül!

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Négy új halottja van a salvadori börtönháborúnak

Tömegverekedés tört ki a Quezaltepeque börtönben. Tavaly ugyanitt 14 halálos áldozata volt egy bandán belüli leszámolásnak.

Rényi Pál Dániel
külföld

Vonat ütközött traktorral, egy ember meghalt

Gyulától nem messze, Fábiánsebestyénnél történt az eset.

Rényi Pál Dániel
baleset

Tigris tépett szét egy nőt a Peking melletti szafariban

Pont ott veszett össze társával, és szállt ki a kocsiból, ahol nem lett volna szabad.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT

Szombat este az Andrássyn kapcsolták le az ország legszerencsétlenebb dílerét

Krisztián és motorja valósággal bűzlött a marihuánától, amikor sikerült épp egy rendőrautó előtt elvágódni az úton.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Fejenként 520 év börtönt kapott két mexikói emberrabló

Kaptak pluszba 5 millió pezónyi pénzbüntetést is, de azt 107 évnyi közmunkával kipipálhatják.

Rényi Pál Dániel
külföld