Szegény Navalnij nem tud kiállni, mert börtönben van.
Szőke Zoltán győzött a polgármester-választáson.
Nem szavazták meg az uniós eljárást, de ettől még nem támogatják a magyar kormányt. Sőt.
Az elnöknek megint sikerült magára haragítania a közvéleményt.
A döntő meccsen Lukás Rosol három szettben legyőzte Piros Zsombort.
A brit lap szerint a magyar miniszterelnök a júniusi úniós csúcson személyesen „hívta ki” a francia államfőt.
Gyurcsány keddre újabb demonstrációt hirdetett, ahonnan addig nem megy haza, amíg Orbán meg nem bukik.
Rögtön kettőt vágott a Sassuolo ellen.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi kiadásában írnak arról, hogy még az EP-választás előtt meg kell szabadulni a magyar kormánypárttól.
Több mint egy perccel futotta le Dennis Kimetto 2014-es idejét. 2:01:39
Repülő reklámtábla, szétharapott ujjperc, karmolások.
Mindkét csapat játékosaira szükség volt, hogy beinduljon.
Külföldre szólította az élet.
Juan David Ortiz prostituáltakat ejtett foglyul, egyikük viszont megszökött, és riasztotta a rendőröket.
A közpénzzel kitömött csatorna alkupozíciója egyre rosszabb, hetekbe telhet, mire lesz megállapodás. Legjobb esélyük a Telekomnál van.