Rényi Pál Dániel

Alig két hónapja helyezték forgalomba, de már javítani kellett az óceánba zuhant indonéz Boeinget

A gépet Jakartában repülésre alkalmasnak találták, de már percekkel a felszállást követően meghibásodott.

Rényi Pál Dániel
külföld

Az eddigi főtitkár Annegret Kramp-Karrenbauer válthatja Merkelt a CDU élén

A Reuters forrásai szerint ováció fogadta, amikor egy zárt ülésen bejelentette indulását a posztért.

Rényi Pál Dániel
külföld

Ellopták az egerlövői temető vadonatúj kovácsoltvas kerítését

A helyi református közösség adta össze rá a pénzt.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Pittsburghi zsidó vezetők tiltakoznak Trump látogatása ellen, és követelik, hogy határolódjon el a nacionalistáktól

Egy nap alatt 16 ezren írták alá a Bend the Arc pittsburghi vezetőinek felhívását.

Rényi Pál Dániel
külföld

Dárdai: Még egyszer megpróbálok segíteni, ha most se hallgatnak rám, többet nem fogok

Az MLSZ egyszer már felkérte, hogy segítsen egy szakmai program kidolgozásában, de akkor nem fogadták meg a tanácsait.

Rényi Pál Dániel
futball

Baleset miatt lezárták az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát

Két nyerges vontató és egy kamion ütközött, egy ember megsérült.

Rényi Pál Dániel
baleset

Megerősítették: a Leicester City tulajdonosa és további négy ember is meghalt a szombati helikopterbalesetben

A klub gyászközleményben számolt be hétfő reggel Vichai Srivaddhanaprabha és a többi utas haláláról.

Rényi Pál Dániel
külföld

Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást az ügyészség a Magyar Tenisz Szövetségnél

Egy tagszervezet jelezte, hogy a több milliárdosra duzzasztott költségvetéssel nem gazdálkodik felelősen a vezetés.

Rényi Pál Dániel
sport

A Merkel-korszak utolsó felvonása kezdődhet vasárnap Hessenben

Ha a CDU elbukja a tartományi választást, a párt még az idén kihátrálhat a kancellár mögül, és jövőre új politikai korszak köszönthet Németországra.

Rényi Pál Dániel
külföld

Földbe csapódott és kigyulladt a Leicester City tulajdonosának helikoptere a stadion parkolójánál

Vichai Srivaddhanaprabha gépe a West Ham elleni meccs után szállt fel és szenvedett egyből balesetet.

Rényi Pál Dániel
baleset

Írország nagy többséggel megszavazta, hogy töröljék az alkotmányból az istenkáromlás büntetését

A mélyen katolikusnak számító ország egymás után szavazza meg a progresszív törvényeket.

Rényi Pál Dániel
külföld

Már tizenegy halott Pittsburghben, antiszemita fanatikus volt az elkövető

A zsinagógában lövöldöző Robert Bowers szerint a zsidók azért telepíttetnek muszlimokat Amerikába, hogy gyengítsék az országot.

Rényi Pál Dániel
külföld

Vajna Tímea szülinapi ajándéka: magánrepülővel vitte orvoshoz a cicát Los Angelesbe

Andy ezúttal is nagyvonalú maradt.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Megdőlt az országos melegrekord

Csongrád megyében volt ahol 27 fokot mértek napközben.

Rényi Pál Dániel
időjárás

Börtönbe küldik Orbán macedón barátját, az ex-miniszterelnök Nikola Gruevszkit egy 150 milliós Merci miatt

Leszólt a belügyminiszternek, hogy intézzen neki egy luxusautót.

Rényi Pál Dániel
külföld