Rényi Pál Dániel

Nyolc év börtönt kér Shakirára egy spanyol ügyész

Az adóhatóság szerint 14,5 millió euró adót megfizetését mulasztotta el 2012 és 2014 között.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Hivatali visszaélés miatt nyomoz a rendőrség Tordai Bence házának ügyében

A kormánypárti sajtó szerint a politikus engedély nélkül építtetett „150 milliós luxusvillát” a II. kerületben.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Pintér Sándor indoklás nélkül cserélt le rendőri vezetőket

A Győr-Moson-Sopron, a Veszprém, a Békés és a Vas megyei rendőr-főkapitányság is új vezetőt kap.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

20-nál is több strandot zártak le Emilia Romagnában baktériumfertőzés miatt

Az Escherichia coli baktériumból mértek több helyen is határérték feletti értékeket.

Rényi Pál Dániel
külföld

Szombattól újraindul a vonatforgalom Nagymaros és Szob között

A júniusi eleji esőzések után sárlavina zúdult a vágányokra, és hónapokra lehetetlenné vált a vasúti közlekedés a Dunakanyarban.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

„Megbocsáthatatlan” – ezzel kommentálta Orbán fajkeveredéses szövegét az amerikai külügy

Ned Price külügyi szóvivő kérdésre válaszolva véleményezte a magyar miniszterelnök szavait a Fehér Házban.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Több mint 1 millió dollárért árverezték el Adolf Hitler aranyóráját

Amit egy francia katona talált meg a diktátor berchtesgadeni rezidenciáján 1945 májusában, négy nappal öngyilkossága után.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

A legújabb covid-változattal szemben is hatékony vakcinákkal folytatódhat az amerikai oltási kampány szeptemberben

A Pfizer és a Moderna hamarosan elkészül legújabb vakcinájával, ami hatékonyabb lehet a jelenleg domináns Omicron BA.5 alváltozattal szemben.

Rényi Pál Dániel
járvány

Ungváry Krisztián: Orbán Viktor hullarablást követ el

Botrányos kifejezéseket használt tusnádfürdői beszédében a miniszterelnök, de ez csak eltereli a figyelmet putyinista hazugságairól - állítja a XX. századi hadtörténet ismert történész-kutatója. Interjú.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Jaksity György: Nem tehetjük meg, hogy ezt a generációt is becsapjuk

Nem a nagy nyilvánosságnak szánta Corvinuson elmondott beszédét, hanem a hallgatóknak tartozott vele - mondta a 444-nek a közgazdász, akit vastaps kísért le a pódiumról.

Rényi Pál Dániel
interjú

Zord időkre készül, válságbiztos rendszert épít maga köré Orbán Viktor

A miniszterelnök időben gondoskodott arról, hogy hatalma ne inoghasson meg akkor sem, ha a gazdasági krízis történelmi mélységekbe taszítaná az országot.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Miközben Brüsszelben pénzért hajbókol, idehaza Brüsszelt okolja az egyre romló helyzet miatt a kormány

Először csapott össze a parlamentben kormány és ellenzék a katatörvény elfogadása és a rezsicsökkentés megvágása óta. A Fidesz mindenért a szankciókat okolja.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

TMZ: Titokban összeházasodott Jennifer Lopez és Ben Affleck

Akkora titokban, hogy még a házassági jegyzőkönyv is kiszivárgott a bulvárlaphoz.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Kiakadt a PDSZ, amiért a rendvédelmisek és a miniszterek bérét emelik, a tanárokét viszont nem

Nyílt levelet írtak a pedagógusok a miniszterelnöknek.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Gumimatracokkal tiltakozott a Párbeszéd a Balaton kisajátítása ellen

Egy drónról örökítették meg a fürdőzős performanszt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA