Rényi Pál Dániel

„A kampányban fokozottan figyelünk a kiegyensúlyozottságra ” - nyugtat mindenkit a közmédia vezetője

Dobos Menyhért szerint az MTVA-nak kiutalt évi 130 milliárd nem is sok pénz.

Rényi Pál Dániel
Média

Izraelben annyi a fertőzött, hogy át kell alakítani az egészségügyi adatbázist, mert képtelen feldolgozni a számokat

Becslések szerint naponta 200 ezer új fertőzött lehet, de szerencsére a súlyos esetek száma elenyésző.

Rényi Pál Dániel
járvány

Több ezer pedagógus követeli, hogy a kormány fejezze be a közoktatás lezüllesztését, márciusban munkabeszüntetés jöhet

Petíciót indítottak, január végén figyelmeztető tüntetést tartanak, de ha ez sem vezet eredményre, határozatlan idejű sztrájkba kezdenek.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Nyolcfős kommunikációs stábbal dolgozik Varga Judit, miközben bujkál az újságírók elől

Szijjártó Péter imázsán, Facebook-posztjain és megjelenésén kilencen dolgoznak, átlagosan bruttó 800 ezer forintért.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Tíz év kellett Orbán Viktornak, hogy teljesen leuralja a magyar nyilvánosságot

Simicska Lajossal közösen készültek elfoglalni a szabad médiát, végül kettejük viszálya adta a végső lökést a miniszterelnöknek az egész pályás letámadáshoz.

Rényi Pál Dániel
média

Érik Lamela szenzációs rabonája nyerte a Puskás-díjat

Akárhányszor, akárhonnan nézzük, elég megérdemeltnek tűnik.

Rényi Pál Dániel
puskás-díj

Úgy voltam vele, mindegy, hány évet kapok, csak legyen már vége a pernek

Eva Rezešová először tért vissza Magyarországra, mióta kiengedték a börtönből, ahol hat évet ült négy ember halálát okozó ittas vezetés miatt. Zavarba ejtő interjút adott Friderikusz Sándornak.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Olyan műsort vágott le két Fidesz-alapító az M1-en, hogy mind a tíz ujjunkról lenyaltuk a narancslekvárt

Bayer Zsolt és Fodor Gábor harminc év után találtak egymásra, úgy szakmailag, mint emberileg.

Rényi Pál Dániel
tévé

Mindenki a nagypolitikára figyel, pedig az egyéni választókerületekben dőlhet el a választás

2022-ben a Republikon Intézet ültetett először asztalhoz kormánybarát és kritikus elemzőket. A lényegben egyetértettek: nincs lefutva a meccs, és sok dolga van még az ellenzéknek.

Rényi Pál Dániel
választás 2022

Nevet váltott az Uncle Ben's, mert túl rasszista íze volt az eddiginek

Januártól Ben's Originals néven árulják termékeiket Magyarországon is.

Rényi Pál Dániel
étel

17 áldozata van a vasárnapi bronxi tűzvésznek

Egy meghibásodott elektromos fűtőberendezés okozta a tüzet, mielőtt a füst ellepte a lépcsőházakat.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa

Két hete kórházban ápolják David Sassolit, az Európai Parlament elnökét

Az olasz politikus összes hivatalos programját lemondták.

Rényi Pál Dániel
külföld

Minden szülő rémálma: a babakocsi fennmarad, az ajtók záródnak, a vonat elindul

A pánikba esett szülők taxival próbálták utolérni a Düsseldorfból Duisburg felé tartó szerelvényt.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Fidesz: Gyurcsány

Innovatív kampányra készül a kormánypárt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Ellenzék: Magyarország tönkremegy, nem előre

80 százalék felett az államadósság, romlik a forint és a fizetési mérleg az összefogás pártjai szerint.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ