Az elkövető utastársára és a személyzetre is rátámadt, és a kapitány azonnali leszállás mellett döntött.
Hat feladata van csak az ellenzékieknek és már vége is a NER-nek.
„A rabló az, aki pandúr után kiált.”
Több mint 230 helyen terjednek a lángok az országot sújtó extrém hőhullám miatt.
Szita: átlátva.
A 27 éves indianai Edgar Garay-t nem messze a Cabo Rojo-i világítótoronytól érte a baleset.
A vihar fákat döntött ki, ágakat tépett le, amik aztán házakra és autókra zuhantak. 292 lakóépületet ért kár.
Takács Péter államtitkár reagált a MOK küldöttgyűlésére, ahol megszavazták, hogy a háziorvosok ne írják alá új ügyeleti szerződéseiket.
Naftali Bennett szerint az orosz elnök márciusban kétszer is megígérte neki, hogy nem célpont az ukrán elnök.
Orbán külföldi újságírókkal találkozott, nemzetközi balhé lett belőle. Tanulságos történet arról, hogyan töri meg a hatalom a szólás szabadságát.
A filozófus-közírót, akit 74 éves korában ért a halál, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomba.
De nem úszta meg. Az államilag kitüntetett Kovácsról kimondta a Kúria, hogy 2017-es írásban szándékosan rágalmazta meg Czeglédy Csabát.
Orbán Viktor meglátogatta a magyar válogatott játékosát, Schäfer Andrást a köpenicki stadionban, alaposan felbolygatva ezzel a klub életét.
Az Unitas összetartására, amit Nagy Andor bécsi nagykövet hívott össze, hivatalos volt a miniszterelnök is, de a prágai uniós csúcs közbeszólt.
Brunszkó László (Nikon One) és a Neopaint Works alkotócsoport műve egy Klauzál téri tűzfalon.