Rovó Attila

Tanács Zoltán miniszter AI-képpel próbált ismeretet terjeszteni, csak sajnos az AI teljesen rottyon volt, és mindent elrontott rajta

A Föld körüli pálya kicsit arrébb csusszant, de a városokat sem sikerült eltalálni.

Rovó Attila
agybaj

A Magyar Nemzetben eddig az igényes zene legendája volt Leslie Mándoki, most hirtelen szarjankó lett, akinek élete főműve a Dzsin, Dzsin, Dzsingisz kán, amit egy falusi budi háta mögött játszik el

Gyorsan megváltozhat egy zenész megítélése a Fidesz környékén, ha rosszakat mond.

Rovó Attila
belföld

Magyar Péter belengette, mi jön a védett üzemanyagárak helyett

Célzottan fogják segíteni a dízelautósokat bizonyos teljesítmény alatt, illetve az agrárszektort. Nem a fideszes megoldás, vagyis a védett ár jön, mert az tönkreteszi a költségvetést, hiányt okoz és a gazdagokat is segíti, mondta.

Rovó Attila
parlament

Magyar Péter a Ha én volnék a miniszterelnök című gyerekkönyvet olvasgatta a Parlamentben, aztán felajánlotta, Rétváriéknak, hogy megveszi nekik

A Fidesz és a KDNP felszólalásaihoz, ahhoz, hogy konkrétumok helyett lehazudják a csillagokat az égről, elég lesz a 3-4 éveseknek szóló színes könyv, mondta Magyar.

Rovó Attila, Bódog Bálint
parlament

Százmilliárdokat osztott szét a haveroknak, Orbán Ráhel szívügyeit intézte, most eltűnne a ködben

Guller Zoltánnál hatékonyabban kevesen nyomták ki a közpénzt a NER-nek, a végén már két csövön tolta a milliárdokat. Már tíz évvel ezelőtt is összefonódott a pályája Orbán Ráhelével, most viszont azt akarja, hogy mindenki felejtse el őt, hiszen nem közszereplő.

Rovó Attila
belföld

Hétfőn még saját jelöltjének nevezte a Tisza-frakció Sárvári Nicholast az NVVH élére, kedden már nem

Folytatódik a jelöltségre jelölő tiszás kavarás, érkezett egy magyarázat, ami után még mindig maradnak kérdések.

Rovó Attila
POLITIKA

A legtisztább eljárás kellett volna legyen az NVVH-elnök kiválasztása, ehelyett katyvaszt csinált belőle a Tisza

Megvan a három jelölt, erre a Tisza frakciója utólag jelentkezik, hogy hoppá, hát nekünk is lenne egy. És ha a Mi Hazánk is utólag jelentkezett volna? Aztán a nyolc tiszás bizottsági tag meg majd legyen okos, hogy mit kezdjen a saját, 141 fős frakciójuk jelöltjével. Sehogy se néz ki ez majd jól.

Rovó Attila
vélemény

A debreceni CATL dolgozóit szállította a busz, amely pénteken balesetet szenvedett

Az akkugyár a Facebookon közölte ezt, és azt is, hogy már minden sérültet hazaengedtek a kórházból. A balesetben érintett személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

Rovó Attila
baleset

Meghalt Lakat T. Károly sportújságíró, a régi Nap TV utolsó főszerkesztője

Hetvenhat éves volt.

Rovó Attila
GYÁSZ

Több cég is felajánlotta a segítségét, de NER-es vállalatok nincsenek köztük – a paksi helyzetről tájékoztatott Magyar Péter

Magyar Péter a fenékküszöb építéséről és az elsüllyesztendő bárkákról adott részletes tájékoztatást, és a Fideszt bírálja, amiért 16 év alatt nemhogy nem csináltak semmit, még terveket sem készítettek az ilyen helyzetekre, így mindent nulláról kellett kezdeni.

Rovó Attila
belföld

The Walking Net – zombiüzemmódra csoffadt össze Rogán Cecília és Sarka Kata „újságja”, a TWN

Napi egy cikk, mindig ugyanakkor, az is minek. Facebookon nulla komment, nulla megosztás, de egy ember az összes cikküket lájkolja. Na vajon ki?

Rovó Attila
életmód

Két nő hirtelen nagyon rosszul lett a szigetes Oti-bulin, meg vannak róla győződve, hogy bedrogozhatták őket, de egyelőre nincs erre utaló hivatalos információ

A rendőrséghez vasárnap délutánig nem érkezett bejelentés, a Sziget szervezői azt írták, figyelemmel kísérik a dolgokat.

Rovó Attila
belföld

Németh Balázs rongyrázó különvonatozással vádolta Vitézy Dávidot, a miniszter micimackózva magyarázta el neki, hogy egy felsővezetéket vizsgáló tesztvonatot nézett meg

Aztán a két politikus még kommentben is egymásba szállt.

Rovó Attila
agyhalál

Népszerű tévéműsorokat gyártottak, és közben elcsaltak 174 millió forint adót

Egy műsorgyártó céghálózatot leplezett le a NAV, amely strómanokkal, fiktív számlákkal, heti 10 órára bejelentett dolgozókkal igyekezett kikerülni az adót.

Rovó Attila
bűnügy

Felére csökkentették a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának teljesítményét a Duna alacsony vízállása miatt

Az elmúlt napokban már visszavették az 1. blokk teljesítményét, és bejelentették, hogy leállítják a 3. blokkot.

Rovó Attila
időjárás