Sarkadi Zsolt

Megváltoztatták a szaúdi öröklési sorrendet, a király a saját fiát tette koronaherceggé

Mohammad bin Szalman herceget eddig is az ország legnagyobb hatalmú vezetőjének tartották.

Sarkadi Zsolt
külföld

Az Egészségügyi Államtitkárságon készült egy javaslat, ami rengeteg pénzt venne el a kórházaktól

A jogszabály arra kötelezné őket, hogy ingyen szolgáltassanak magánkézben lévő sebészeteknek is.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Steve Bannon szerint azért nem közvetítik többé a Fehér Ház sajtótájékoztatóit, mert Sean Spicer szóvivő meghízott

Chelsea Clinton szerint Bannon sértegeti a kövér embereket, Trump támogatói szerint azonban ez csak egy ártalmatlan poén volt.

Sarkadi Zsolt
külföld

Csökkenti a budapesti futóversenyek számát a Fővárosi Közgyűlés

Szerintük Budapest nem bír el több futóversenyt.

Sarkadi Zsolt
Budapest

A cég körüli botrányok miatt lemondott az UBER elnök-vezérigazgatója

Travis Kalanick a cég alapítója volt, a részvényesek hetek óta a lemondását követelték.

Sarkadi Zsolt
külföld

Több száz diákmunkás nem kapott fizetést a szombathelyi MSZP-s botránya miatt

A Tescóban, a DM-ben, a Müllerben és a Rossmannban is dolgoznak fizetés nélkül maradt diákok, akik azt fontolgatják, nem veszik fel a munkát, ha a helyzet nem rendeződik.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Görögország megvétózott egy közös EU-nyilatkozatot, ami az emberi jogok terén kritizálta volna Kínát

Szerintük szükségtelen ilyen nyilatkozatokat tenni. Egy kínai vállalat egyébként épp tavaly vette meg a legnagyobb görög kikötő többségi tulajdonrészét.

Sarkadi Zsolt
külföld

Egészen elképesztő és gyönyörű videó kerekedik abból, ha rétegenként szétvagdosunk egy farönköt

Mintha egy eddig ismeretlen anyag hullámozna a szemeink előtt.

Sarkadi Zsolt
videó

Nagyon alacsony a részvétel a francia választáson

A jogosultak 18 százaléka sem adta le a szavazatát délelőtt, ez még az előző fordulón mért részvételnél is rosszabb szám.

Sarkadi Zsolt
külföld

Egy ex-CIA-ügynök is Montenegróban volt a 2016-os puccskísérlet idején

Tovább bonyolódik az évszázad kémbotránya, az amerikai Kongresszus is válaszokat követel.

Sarkadi Zsolt
külföld

Ramzan Kadirov fitnesztippjei

És egy keletről.

Sarkadi Zsolt
külföld

Éppen ma 10 éve jelent meg az évezred egyik legnagyobb hatású lemeze

Sarkadi Zsolt
ZENE

Szexuális szolgáltatásokat ajánlott, végül simán csak meglopta a 82 éves férfit a 24 éves mezőkovácsházi nő

Előtte még takarítónőnek is jelentkezett, de az sem jött össze.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Egy prágai kerület polgármesterének nem tetszik, hogy halott kínaiakat állítanak ki a városában

A cseh jog szerint a holttesteket el kell temetni.

Sarkadi Zsolt
külföld

Hidzsábokat adnak a muszlim nők a keresztényeknek, hogy elmenekülhessenek az iszlamisták elől

Három hete dúlnak a harcok a Fülöp-szigetek déli részén.

Sarkadi Zsolt
külföld