A levél több mint 200 aláírója szerint a szexuális zaklatás nemcsak Hollywood, a Szilikon-völgy a szerkesztőségek vagy a Kongresszus problémája, hanem a nemzetbiztonsági területen dolgozóké is.
A Király utcán és a Kecskeméti utcán is bicskanyitogató installációkat helyeztek el a budapesti parkolóművészek.
Az előadásban az Amnesty egyik reklámfilmje is szerepelt, a tanár pedig felhozta, hogy a szervezetet Soros támogatja, és ezen el kellene gondolkodni.
Az amerikai elnök Hi Csin-Pinggel közösen dolgozna a helyzet megoldásán.
Majd azzal védekezett, hogy Magyarországon mások a szabályok, és nem tudta, hogy Nagy-Britanniában ilyet nem szabad.
Orbán legalább Svájcba járkál.
Nehéz is ezt meghatározni egy ekkora cégbirodalomnál - mondja. A felcsúti sikerpolgármester szerint mindenhol próbálkozni kell, ezért is pályázik az amerikai pénzre, amivel Washington a független magyar vidéki sajtót támogatná.
Rájuk hívták a rendőröket Pécs határában.
Ez egészen biztosan meg fogja oldani a problémákat.
Tél tábornok hadseregének előőrsei már hazánkat fenyegetik.
Egy felmérés szerint megnőtt a közlekedési balesetek száma, mióta megjelent a játék.
A Galeb évek óta a rijekai kikötőben rohad, 2020-ra modern múzeumot csinálnának belőle, mert Rijeka Európa kulturális fővárosa lesz.
Aláírásgyűjtés kezdődött a legalizációs népszavazás érdekében.