Nagyon úgy tűnik, hogy ma van a bunkó parkolás világnapja

közlekedés

X. épp a Kecskeméti utcán hajtott az Audijával, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum homlokzatán meglátta a Szabó Magda életéről szóló kiállítás plakátját. Úgy érezte, muszáj megnéznie a tárlatot, de olyan erős volt a vágya, hogy végre elmerülhessen Az ajtó, a Pilátus, az Abigél és a Für Elise írójának életében, hogy egyszerűen képtelen volt azzal vesződni, hogy olyan helyet találjon, amin szabályosan parkolhat.

Ezért bevágta a kocsit az utcával merőlegesen, két pad közé, teljesen elállva a járdát.

Fotó: Olvasónk, Kolos

A kerületi önkormányzatnak régi problémája, hogy az X.-hez hasonló kultúrakedvelők szabálytalanul parkolnak ezen az útszakaszon, ezért néhány hónapja le is tettek néhány rögzített padot a járdára. Egy vérbeli irodalomrajongót azonban ilyen cselek nem tántoríthatnak el, X. is megtalálta a módját, hogy a nehezített körülmények között is parkolni tudjon.

Nem messze tőle egyébként Y. is a tilosban hagyta a Smartját, bár úgy tudni, ő a Kassák-kiállításra igyekezett.

Fotó: Olvasónk, Kolos

Z. BMW-jét pedig a Király utcában kapták le:

Fotó: Olvasónk, Dani

Z. valószínűleg a műemléképületek szerelmese, és muszáj volt neki a Király utcán rárántani a kormányt a járdára, hogy megnézhesse magyarországi zsinagógaépítészet gyöngyszemét, a mór építészetet utánzó Rumbach utcai zsinagógát.