Székely Sarolta

A Kétfarkú Kutya Párt szerint a Fidesznek ezt a versenyt is sikerült elcsesznie Szentkirályi visszalépésével

A Kutyapárt sem hagyta szó nélküli a fideszes főpolgármester-jelölt visszalépését.

Székely Sarolta
POLITIKA

Csalást sejtenek Pikóék Józsefvárosban, és feljelentést tettek, mert 82 ember van bejelentve a fideszes jelölt rokonának lakására

A család gyanúját két, hozzájuk eljutott hangfelvétel is erősíti, melyen a józsefvárosi szavazatvásárlásáról beszélnek.

Székely Sarolta
POLITIKA

A fideszes polgármester a bírósági döntés ellenében is végigvitt egy építkezést, az önkormányzatnak pedig nem is szólt a perről

Kisvárosi abszurd Ócsáról, ahol úgy jelentettek készre egy építkezést, hogy nem is készült el minden az építési tervekről. A képviselők egy része pedig évekig nem tudott arról, hogy gond lenne.

Székely Sarolta
POLITIKA

Joe Biden Párizsban bocsánatot kért Zelenszkijtől

A későn érkező amerikai segélycsomag miatt magyarázkodott az amerikai elnök.

Székely Sarolta
külföld

Nincs már idő újragyártani a szavazólapokat Szentkirályi Alexandra visszalépése után

1 millió 364 ezer szavazólapot kellene újrakészíteni, ez azonban már nem fér bele az időbe vasárnapig.

Székely Sarolta
POLITIKA

Árverezi az állam a becsődölt kisvárdai csigagyárat

Rengeteg állami támogatásból és hitelből futtatták volna fel a csigafeldolgozást, de csúfos bukás lett a vége. Most az állam futhat a pénze után.

Székely Sarolta
gazdaság

Orosz rulett lehet a magyar kormány csodafegyveréből

Eleve kockázatos és költséges vállalkozás a kormány legújabb terve, amivel akkumulátoripari nagyhatalommá tenné Magyarországot. Az elmúlt hónapok történései pedig csak növelik a rizikót.

Székely Sarolta
gazdaság

Az állam megvette a ferihegyi repteret

Megvalósult Orbán álma, amiről már decemberben azt mondta, hogy „bármelyik nap megtörténhet”.

Székely Sarolta, Haász János
gazdaság

Ebben a kampányban még a gesztusértékű osztogatás sem fért bele

Annyira nincs pénz az államkasszában, hogy a Fidesz osztogatni nem tud már központilag, csak a háborús, félelemkeltő propagandával kötheti magához híveit.

Székely Sarolta
POLITIKA

Kifulladt a lendület, egy éve nem jött ilyen rossz adat a boltokból

Kevesebbet vásároltak a magyarok áprilisban, mint márciusban. Tavaly február óta nem volt ekkora havi visszaesés.

Székely Sarolta
gazdaság

Kilenc hónapot kellett várni, hogy kiderüljön, mennyi bevétel jött össze jegyekből a budapesti atlétikai világbajnokságon

Köszönőviszonyban sincsenek a bevételek a kiadásokkal.

Székely Sarolta
gazdaság

Szenved az ipar, elmaradnak a beruházások, de a magyar gazdaság mégis kezd kijönni a gödörből

Itt a gazdasági fordulat, amit annyira várt a kormány.

Székely Sarolta
gazdaság

Mire utal Rogán Antal, amikor azt mondja, hogy a bevallott jövedelme „nem kevés”?

A propagandaminiszter azzal érvelt, hogy bevallott jövedelme alapján megengedheti magának a londoni luxusszállodában töltött, BL-döntős családi hétvégét. Összeszedtük, papíron mennyit keres Rogán Antal.

Székely Sarolta
PÉNZ

Hatalmas veszteség után fizetett magának 954 milliós osztalékot Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

Érzékeny veszteség volt a miniszternek, hogy meg kellett válnia a kaszinóktól.

Székely Sarolta
gazdaság

Már milliárdos osztalékhoz jutottak Mészárosék az autópálya-koncesszión

És ez még csak a kezdet.

Székely Sarolta
gazdaság