Budapestre jött a csádi elnök, aláírtak néhány megállapodást, nyilatkoztak közös vonásokról és migrációs nyomásról, de hogy a példátlan magyar katonai missziónak mi a veleje, a célja vagy az értelme, arról továbbra sem lehet tudni a világon semmit.
Legutóbb az inflációs sokk előtt volt hasonló adat. Az elemzői konszenzus nem számított ilyen mértékű csökkenésre.
A nemzetgazdasági miniszter elégedetlen azzal, ahogy a lakosság fogyaszt – azaz nem fogyaszt –, nem jön be neki a középosztály és az alacsonyabb jövedelműek viselkedése. Utánajártunk, hogy hol miként költekeznek az emberek az idén.
Nagyobb védelmet akarnak biztosítani az iszlamista terror ellen.
A fürdő elektromos hálózatát három héttel ezelőtt vizsgálták meg a szakemberek, akkor nem találtak rendellenességet.
Eddig a magyar küldöttség 14 érmet szerzett, ebből 5 arany, 5 ezüst és 4 bronz.
Az áldozat a magyar nagykövetség egyik dolgozójának gyereke volt.
Azzal vádolják Macront, hogy nem vette figyelembe a választások eredményét.
A zsidó közösséget vette volna célba a pakisztáni születésű 20 éves férfi.
Kína felemelkedése az évszázad fő hírszerzési és geopolitikai kihívása az MI6 és a CIA vezetői szerint.
A lengyelek nagyon kiakadtak a németek vádjai miatt.
A leendő polgármester megígérte, hogy újjá fogják építeni a Miskolctapolcai Barlangfürdőt.
A gyógyászati részlegnél kezdődött, több város tűzoltóit is riasztani kellett.
A magyar küldöttség eddig már 11 érmet szerzett a párizsi paralimpián.
A 14 éves fiú már korábban is a rendőrség látókörében volt, tavaly a rendőrség meghallgatta őt és az apját is.