Székely Sarolta

Tarr Zoltánék tudni akarják, hova és kihez vándoroltak a múzeumi műkincsek

Tarr szerint „az előző kormány politikusai úgy álltak a magyar nemzeti műtárgyakhoz, mintha plázában válogatnának a számukra tetsző dekorációs tárgyak között”.

Székely Sarolta
KULTÚRA

Magyar Péter: Sikerült megállapodni Ukrajnával a magyar kisebbségi jogokról

Ha a kitárgyalt intézkedéseket Ukrajna a közeli jövőben átülteti a jogrendjébe, a kárpátaljai magyarok az eddigieknél sokkal szélesebb oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogokkal fognak rendelkezni.

Székely Sarolta
belföld

Az egyszülős és az egygyerekes családok támogatását is a családtámogatási rendszer részévé tennék a hazahozott uniós pénzekből

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter árult el néhány fejlesztést, amit a hazahozott uniós pénzből hajtanának végre.

Székely Sarolta
gazdaság

Volt momentumos politikusokat is előállítottak az ügyészség akciójában kedden

A keddi, több önkormányzatot érintő akció során volt szocialista és fideszes képviselőket is előállítottak a hatóságok.

Székely Sarolta
bűnügy

Orbán mélyen hallgat az ukrán „aranykonvojjal” kapcsolatban

Az RTL riportere akarta tőle megtudni, valóban ő utasította-e a NAV-ot, hogy csapjon le az ukrán pénzszállítóra.

Székely Sarolta
belföld

Még találtak azbeszttel fertőzött területeket Zalaegerszegen

Az egyik helyszín az egyik iskola közelében található. A szennyezett burkolatokat pénteken kezdik meg elszállítani.

Székely Sarolta
belföld

Indulhat a Szivárványt TV, Magyarország első LMBTQI-televíziója

A lépés azért is érdekes, mert a médiahatóság tagjait és elnökét még a NER alatt a Fidesz választotta meg.

Székely Sarolta
Média

Lánczi Tamás: Brüsszel rendelte meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal eltörlését

Szerinte „a hivatal a kezdetektől útjában áll mindazoknak az erőknek, amelyek fel akarják számolni Magyarország önrendelkezését”.

Székely Sarolta
belföld

Bocsánatot kért egy német szálloda, mert azt írta egy izraeli érdeklődőnek, hogy zsidókat nem engednek a szállodába

Azzal mentegetőztek, hogy sok hamis foglalást kapnak, és ez okozott frusztrációt, amikor választ írtak, mert azt hitték, egy újabb hamis foglalással van dolguk.

Székely Sarolta
külföld

Felmentette az országos rendőrfőkapitányt is a belügyminiszter

Egyelőre azt még nem tudni, hogy ki lesz az utódja.

Székely Sarolta
belföld

Brutális veszteséget hoztak össze a hazai akkugyárak, miközben elküldtek 1500 embert

Nehéz időket él a hazai akkugyártás, amit Orbánék a magyar gazdaság legújabb csodafegyverének szántak. Volt gyár, ami százmilliárd forint feletti mínuszban zárt.

Székely Sarolta
gazdaság

Elindult a felszámolás Kósa Lajos rokonának agrárbotrányt okozó cégénél

A botrány év elején robbant ki igazán, és már akkor arról beszélt Gulyás Gergely, hogy megindult a felszámolás. Erre „csak” több mint négy hónapot kellett várni.

Székely Sarolta
gazdaság

5,8 milliárd forint közpénz érkezett a fideszes narratívát szajkózó Alapjogokért Központhoz, ebből csak a fizetésekre 2,7 milliárdot költöttek

Még ez az 5,8 milliárd is kevés volt tavaly, hiszen veszteséggel zárták az évet.

Székely Sarolta
gazdaság

Mészáros Lőrinc a rendezvényszervezésben sem hibázik, 2,4 milliárdos osztalékot hozott neki a cég

Jó üzletnek tűnik a Mészáros-birodalom céges eseményeit megszervezni.

Székely Sarolta
gazdaság

Mészáros Lőrincé lett az egyik Orbán-bánya

Orbán Dávid, a volt miniszterelnök unokaöccse egy bányáját 2024-ben, egy halálos baleset után adta át, vagy el egy Mészáros-közeli cégnek. De nem távolodott el a helyszíntől, az átadott bánya szomszédságában tavaly decemberben szerezte meg a bányászati jogot.

Székely Sarolta
gazdaság