Elődjének pont azt mondta, hogy vállalnia kell a felelősséget, és le kell mondania a körülötte kialakult botrány miatt.
Hiába jött 311 milliárd forintnyi uniós pénz Magyarországra augusztusban, a kormánynak sikerült még így is összehoznia egy 239 milliárdos hiányt.
Azt egyelőre nem tudni, hogy miért sérültek meg a kábelek, ezt a Microsoft sem részletezte.
Az ENSZ tisztviselője szerint egyre gyorsabban fogy is az esély.
Szerinte érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát.
Attól függ, hogy ezt a konzultációt is „Magyarország Kormánya” bonyolítja-e le.
2015 óta, amikor kifütyülte őt a közönség, nem járt a US Openen.
Az elmúlt hónapok legnagyobb tüntetése volt a szombati.
A Palestine Action szervezetet júliusban tiltották be arra hivatkozva, hogy terrorizmushoz köthető tevékenységet folytat. Az ilyen szervezetek támogatása bűncselekmény, 14 év börtön is járhat érte.
Heti 35 óra helyett 32 órát szeretnének dolgozni, és mellé magasabb fizetést is követelnek.
A szakértők attól tartanak, hogy a változtatások megnyitják az utat az elfogult döntéshozatalok előtt.
Már nem először küldi el a fenébe Orbán Viktort az ír rapzenekar.
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, ha van egy erős ember a közelben. Minden testületben pozíciót elvállaló személynek személyes felelőssége van a döntésekért.
A nemzetgazdasági miniszter élesen kritizálta az EU-t a veszprémi közgazdász-vándorgyűlésen. Az USA-t és Trump vámjait viszont az egekig magasztalta.
Az elmúlt tizenkét negyedévből hétben csökkent a magyar GDP. A jegybankelnök a veszprémi közgadász-vándorgyűlésen mondott igazat.