Budapesten szinte megállt az élet Erdogan látogatása miatt. A rendőrség elkezdett matekozni, és arra jutott, hogy a török elnök Budapest közúthálózatának csak mintegy 94 ezred százalékán közlekedett. Arra viszont egyelőre nem válaszoltak, mennyibe került mindez az adófizetőknek, és miért nem mehetettek haza az emberek.
A kurdokra emlékeznek, akik az Erdogan által indított offenzívában haltak meg.
Több ezer ember adataihoz fértek hozzá, akik szúrták a szaúdi királyi család szemét.
Köszönet illeti a társszerveket, a török szakembereket és a közlekedőket!
Parázs a hangulat, már csak a jó játékban reménykedhetünk.
A független képviselő pedig alpolgármester lesz, így a 9-9-es állásból hamar 11-7 lett.
Megjött a török elnök, leálltak a villamosok, az autók, a gyalogosok. A főpolgármester a Facebookon reagált.
Néhány éve még Merkelt dicsérte, most mindenkit kidobna, akinek nincs oka Franciaországban lenni.
A főpolgármester kiállt a kurdok mellett, és szerinte Orbán háborús bűnössel bájolog.
Kurd és magyar nők tüntettek Erdogan ellen, a Széll Kálmán téren Nagy Blanka is felszólalt.
1987-ben elkövettek egy hibát Cegléden, de most kijavították, így hazatérhet a Floridában letelepedett magyar férfi.
A miniszterelnök szerint mi is egy ősi, történeti nemzet vagyunk, a törökök is azok, nem szabad bántani őket.
Helyette lakossági konzultációt kezdeményez az ügyben.
Gulyás Gergely szerint így sikerült megelőzni, hogy "a volt kommunista állampárt képviselője" kerüljön hatalomra.
Nagy tömegben tüntetnek Erdogan ellen, gyerekgyilkosnak és terroristának nevezik.