Messziről is látszott a füstje, de már eloltották a lángokat.
Sem a kormányhivatal, sem a tisztifőorvos nem számolt be durva hiányosságokról, de a Fidesz szerint a fővárosi önkormányzat hibái miatt lett gócpont a Pesti úti idősek otthona.
Spanyolországban csökkent a napi halálesetek száma, Franciaországban most először több ember hagyta el az intenzív osztályt, mint ahányat beszállítottak oda.
A 15 éves fiút kórházba szállították. Az őslakos közösségek különösen nagy veszélyben lehetnek, ha felüti a fejét a járvány.
Dicsérte a bértámogatásokat és a munkanélküli juttatások kiterjesztését, de kritizálta az exportkorlátozásokat.
„A vállalt feladatot elvégeztem, így a megbízásom lejárt.”
Rendőrökkel, útzárakkal, kijárási korlátozásokkal készülnek a világ országai az ünnepekre.
A főpolgármester azt írja, csütörtökön is az operatív törzs sajtótájékoztatójáról tudta meg, hány fertőzött van egy fővárosi fenntartású idősotthonban.
Mauro Ferrari nem magától, inkább belső nyomásra távozhatott.
1500-an vannak, idénymunkára mennek Németországba, és nem igazán tartják a távolságot. Hamarosan feloszlatja a tömeget a rendőrség.
Két jogtudós elemzése szerint a Btk. módosítása túlságosan általánosan fogalmaz, így a szükségesnél jobban kontroll alatt tarthatnak közérdekű információkat.
A digitális oktatás komoly próbatétel elé állította a tanárokat. Meg kell birkózniuk a technikai kihívással, és valahogy önálló tanulásra kell szoktatniuk a gyerekeket. De mi lesz azokkal, akiknek nincs otthon számítógépük?
A fideszes városvezető azt írja, mérhetetlen mennyiségű munkával, tárgyalások sokaságával sikerült ezt elkerülni.
Történelmi mélyponton a munkaerőpiac is, egy hónap alatt 834 ezer álláshely szűnt meg.
Magyarország nem tartotta be az uniós előírást, de a miniszter szerint a történelem a kormányt igazolta.