2018-ban, ha szorosan is, de az ellenzék hozta a körzetet.
Pedig vasárnap az elnök még pont ezzel fenyegette meg Iránt.
Napsütéses, nulla fok körüli keddre számíthatunk.
A beszámolók szerint bambuszbotokkal ütik a muszlim tüntetőket, házakba törnek be, fosztogatnak és kegyetlenkednek.
Böngésszen kedvére gazdasági, egészségügyi, oktatási, szociális és lóügyi mutatókat!
Ügyvédje szerint a fiú teljesen magába fordult, csendesen néz maga elé, és mindenre egyszavas válaszokat ad.
A kijevi kormány és a Donyec-medencei szakadárok 203 foglyot cseréltek ki vasárnap.
Elsodorta őket a lavina.
Így nehéz lesz segíteni a tanulási zavarral küzdő gyerekeknek.
Ideje köszönteni Tél tábornokot!
A helyiek petíciót is indítottak, 1800 szalamandra kerülhet veszélybe.
Csak kis mennyiségben!
Rövid időn belül 5600-an megfertőződtek, és 81-en meghaltak. Most újra kinyithatnak az iskolák.
Rakétatalálat érhette a katonai parádét al-Daleában.
Az ügyet feltáró parlamenti képviselő szerint az ellenőrző csapat megpróbálta elkendőzni az ügyet.