Három együttműködési formából választhatnak, a kimaradók járnak a legrosszabbul.
Nem cseng le a második hullám, az önkormányzatoknak is üzent: korai lazítani.
Egymilliárdért kelt el a balatonszemesi is, ott még nem ismert a tulajdonos. A helyiek petíciót indítottak, ne építsenek a helyén szállodát.
Szabolcs megyében kiugró a fertőzöttségi adatok romlása.
29 éves, de a meccs végére 90-nek érezte magát.
Átmásztak a kerítésen, azóta is ott vannak. Félő, hogy a belarusz hatóságok letartóztatnák őket.
Decemberben szerződést bontott a Miniszterelnökség és az étterem.
Jókora felháborodást váltott ki az ötlet, de a sterilizálás túl bonyolult és költséges.
Hárman könnyebben megsérültek.
Nem tudnak hat adagot felszívni, csak ötöt.
Open office-okat nyitnak a rendezvényszervezőknek.
Hivatali visszaélés miatt. Szél Bernadett szerint maga a tisztifőorvos bizonyította, hogy törvénytelenül tartja vissza a közérdekű adatokat.
Miután kiderült, hogy nem túl hatékony az ott felbukkant variáns ellen. Addig is a Pfizert és a Johnson&Johnsont használják.
Még csak azzal a háromezer embernek elegendő adaggal, ami decemberben érkezett. Bizonyos krónikus betegségek mellett egyelőre nem oltanak vele.
Sokkal többen dolgoznak részmunkaidőben, mint korábban.