Szurovecz Illés

Tizenhárom rendőrt öltek meg egy mexikói rajtaütésen

Évente több száz rendőr esik szervezett bűnözői csoportok áldozatul.

Szurovecz Illés
külföld

Most Magyarországon a második legmagasabb a vírus miatti halálozás az Unióban, lakosságarányosan

Miközben egyre csökken a halottak átlagéletkora.

Szurovecz Illés
járvány

Gulyás: Álhír, hogy kapacitásprobléma van az egészségügyben

A koronavírusos betegeket ápoló orvosok nem erről nyilatkoznak mostanában. Gulyás álhírterjesztéssel, felelőtlen nyilatkozatokkal vádolja az Orvosi Kamarát.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Rekordok és torzítások napja

Napi járványösszefoglaló.

Szurovecz Illés
járvány

Sokat kell még oltanunk, ha védeni akarjuk a legidősebbeket

Átoltottságban másodikok vagyunk az EU-ban, a mostani tempó alapján június közepére olthatjuk be a népesség 50 százalékát.

Szurovecz Illés
járvány

Navalnijt elvitték a börtönből, nem tudni hová

Először Moszkvában tartották fogva, majd egy börtöntáborba vitték, most onnan is eltűnt.

Szurovecz Illés
külföld

Alaptörvény-ellenes visszamenőleg érvényesíteni a nemváltoztatás jogi elismerését tiltó szabályt

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a törvénynek ezt a részét, amit az első járványügyi veszélyhelyzet alatt fogadtak el.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Határon az egészségügy: „Szerelik fel az ágyakat lélegeztetőkkel, de nem lesz ember, aki működtesse őket”

Svéd Tamás, az Orvosi Kamara titkára szerint a kórházi kapacitások vége felé járunk, és nincs értelme nyakló nélkül bővíteni az intenzíves ágyakat, mert azzal romlani fog az ellátás.

Szurovecz Illés
járvány

Gyorsan sétáljon át a Lánchídon, aki akar, mert jövő szerdától nem lehet!

Kezdődik a felújítás, autósok is csak júniusig közlekedhetnek.

Szurovecz Illés
Budapest

Egy falat kolbász vezette nyomra a német rendőröket

Megtalálták egy kilenc évvel ezelőtti betörés elkövetőjét, aki már más miatt ül börtönben.

Szurovecz Illés
külföld

Koronavírus: Megint rekordon a fertőzöttek száma, közel 9000-en kórházban

Budapesten, Pest megyében és Fejér megyében is megdőlt a rekord.

Szurovecz Illés
járvány

A kevesebbnél is kevesebb vakcinát szállíthat az Unióba az AstraZeneca az első negyedévben

90 millióról állapodtak meg, aztán 40 milliót ígértek, talán meglesz a 30.

Szurovecz Illés
járvány

Éveken át a bank pénzén nyaralt és intézte a nagybevásárlásokat az OTP volt dél-dunántúli vezetője

Az ügyészség szerint 260 millió forinttal károsította meg munkahelyét.

Szurovecz Illés
PÉNZ

Négy százalékkal többen akarnak oltást, mint egy hete

A harmadik hullám robbanása közben az oltási hajlandóság is növekszik.

Szurovecz Illés
járvány

Nem örül a Netflix, ha megadod másoknak a jelszavad

A 2,8 milliárd dolláros profit sem feledteti a problémát, fellépnének ellene.

Szurovecz Illés
tévé