Tbg

Néhány napra újra Kecskemét lesz az ország legjobb városa

Rajzfilmfesztivált tart a város június 24 és 28 között. A legújabb magyar és külföldi rövid és hosszabb animációs flimek, amiket a moziban nem lehetett látni. Két év termésének legjobbjai.

Tbg
fesztivál

Szép jó éjszakát!

Tbg
POLITIKA

Négy nyelven beszél már a Skype Translator

Az eddig spanyol és angol mellett olaszul és kínaiul (mandarin) is tud, a Windows hasítani akar.

Tbg
TECH

Lángol egy kőolajraktár Kijev mellett

Vonatok is indultak a környékről, hogy vizet vigyenek a helyszínre, mert újabb benzines tartályok gyulladtak be.

Tbg
katasztrófa

Piszkos bombákkal kísérletezett Izrael

Inkább ijesztő, mint veszélyes, állapította meg egy 2014-es jelentést, amit most közölt egy napilap. Bevásárlóközpontban elhelyzett radioktív anyagot teszteltek esetleges terrortámadások miatt.

Tbg
hadsereg

Véget ért minden idők egyik legjobb csapatjátéka, a Button

Csak egy gombot kellett megnyomni. De mindenkinek ugyanazt az egy gombot!!

Tbg
tech

Már 2,3 millió forint gyűlt össze az ellenkampányra

Tbg
bűnügy

Fellőtt egy LDSD-t a NASA

A repülő medúza állítólag nagyon hasznos lesz majd a Marson.

Tbg
sci-fi

Atomvita a Krímről

Elkészítette éves jelentését a Nemzetközi Atomenergiaügynökség, ám Oroszország nem hajlandó aláírni, mivel az anyag ukrajnaiként hivatkozik egy krími erőműre. Ahová egyébként az ukránok már tudnak bejárni ellenőrizni.

Tbg
külföld

420 vesekövet operáltak ki egy kínai férfiból

A mértéktelen tofufogyasztás lehetett a bűnös!

Tbg
Egészségügy

Pizzásdobozból készíthető projektort mutatott be a Pizza Hut

Reklámfogásnak kitűnő, vacsorának korrekt, érdekesnek viszont érdekes!

Tbg
Egyéb

Kirúgták a bliccelő lányt brutálisan elintéző ellenőrt

A szegedi ellenőrnek mennie kellett.

Tbg
baleset

Tíz hónap után szabadulhat a barátnőjét lelövő Pistorius

Jó magaviselet miatt kerül szabadlábra.

Tbg
fegyver

Meghalt a balesetes kamion sofőrje

Tbg
baleset

Úgy vigyáznak a rendőrök a plakátokra, mint annak idején a Lenin-szoborra

A szakma legaljaként értékelték a Hvg-nek nyilatkozó rendőrök, amit most az idegengyűlölő plakátok megfigyelése körül kell végezniük.

Tbg
POLITIKA