Tavaly megduplázódott a migránsok által elkövetett bűncselekmények és incidensek száma Svédországban, amely 160 ezer menekültet fogadott be.
Az a korábbi koncepció, amely egy Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó szabadkereskedelmi övezetet tűzött ki célként, sosem volt olyan fontos, mint most mondta a magyar külügyminiszter Ulánbátorban.
Egyelőre még bizonytalan, hogy „nyitott lenne-e az egyetemi szenátus egy jobboldali rektorjelöltre.”
Ezzel számos, a Filmalap által támogatott nagyjátékfilmre rávert a hun-magyar dokumentumfilm, de a Saul fiától, amivel próbálják szembeállítani, még messze van.
A terrorhelyzetről szóló alkotmánymódosítás ellen tartott tüntetést a Modern Magyarország Mozgalom a Kossuth téren, ami úgy csúszott, hogy majdnem terrorveszély-helyzet lett belőle. Pedig olyanok is eljöttek, akik nem bírják Bokrost.
Újabb szellemvasút épülhet a felcsúti kisvasút mellett Etyeken 8 milliárdból, amit egymilliárdért még a felcsúti kisvasúttal is összekötnének. Még a legnagyobb jóindulattal is ráfizetésesnek tűnik a projekt.
A titkosított dokumentum arról szól, hogy az alkotmányba kerülne a terrorveszély intézménye.
Egy buszt robbantottak fel.
Három nappal a következő ötéves terv összeállítása előtt. Nem jó jel.
35 ezer évvel ezelőtt háziasíthatták keleten, majd egy nyugati fordulóval és újabb kereszteződésekkel juthatott el Amerikába az ember legjobb barátja. A háziasítás mikéntje továbbra is rejtély.
Tinik, ne adjátok fel, időnként összejön a lehetetlen.
Az amerikai színész nagyon szerényen nyilatkozott a hőstettről.
Sydneyben nem találta helyét a sofőr.